Tovább szedi áldozatait a hamisított alkohol Kenyában

Nairobi |

<p>Tovább szedi áldozatait a hamisított alkohol Kenyában: a hétfő éjszaka kezdődött mérgezési hullámnak már 63 halottja van - közölték a hatóságok.</p>

Egészségügyi források szerint országszerte nagyjából hetven embert ápolnak kórházban a mérgezés miatt, közülük sokan megvakultak. Az Embu városi kórház egyik orvosa elmondta: még mindig nem tudják pontosan, hogy az áldozatok mit fogyasztottak. A mérgezéses tünetekkel kórházba került betegek a vizsgálatok szerint metil-alkoholt tartalmazó szeszes italt fogyasztottak.

Az ország keleti és központi területeiről jelentettek megbetegedéseket. A hatóságok szerint a hamisított italok valószínűleg egyazon forrásból származnak. "Megpróbáljuk beazonosítani a pancsolt szesz forrását. Kivizsgálást indítottunk annak felderítésére, hol és hogyan készítették az italt" - közölték a hatóságok. A törvénytelenül előállított olcsó szesz okozta halálesetek gyakoriak az afrikai országban, ahol kevés ember engedheti meg magának a hivatalos forgalomban kapható italokat. Számos kenyai település félreeső utcáiban találhatók illegális italmérések, amelyekben marmonkannákból mérik a házi főzésű italokat. A helyi média tájékoztatása szerint az ilyen helyeken egy adag tömény szesz átlagosan 0,12 dollárba (25 forintba) kerül, ezzel szemben egy üveg sörért legalább 1 dollárt (220 forintot) kell fizetni a boltokban.

A faszesz vagy metil-alkohol néven is ismert metanol mesterségesen előállított alkohol, amelyet fagyállóként és oldószerként használnak. Erős méreg, a gyomorba jutva vagy gőz alakjában belélegezve vakságot, majd halált okoz. Az anyagból már 25 grammnyi adag halálos az ember számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?