Toulouse-i lövöldözés - eltemették a merénylőt

Toulouse |

<p>
<p>Toulouse városában csütörtökön este eltemették a tömeggyilkos Mohamed Merahot - tudta meg az AFP francia hírügynökség.</p>
<div><br /></div>
</p>

A 23 éves, algériai származású francia férfi a közelmúltban a dél-franciaországi városban, illetve a szomszédos Montaubanban három zsidó kisgyermeket és egy rabbit, továbbá három katonát gyilkolt meg. Saját bevallása szerint véres tetteivel a multikulturalizmus, valamint Franciaország afganisztáni szerepvállalása ellen kívánt tiltakozni. A tömeggyilkos március 22-én vesztette életét az elfogására kivezényelt kommandósokkal vívott tűzharcban.

A család Algériában kívánta eltemettetni a gyilkost, az észak-afrikai ország azonban biztonsági okokból nem egyezett bele ebbe. A temetésre ezt követően került sor Franciaországban, mégpedig Toulouse egyik temetőjének muzulmán részében. A város önkormányzata korábban igyekezett megakadályozni ezt, azonban sikertelenül.

Értesülések szerint a temetésen mintegy 15 személy vett részt, többnyire fiatalok.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?