A török hatóságok 189 embert vettek őrizetbe szombaton az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel való feltételezett kapcsolata miatt egy 37 tartományra kiterjedő, összehangolt műveletben – jelentette be Ali Yerlikaya belügyminiszer.
Törökországban csaknem kétszáz embert vettek őrizetbe az Iszlám Állammal való feltételezett kapcsolata miatt
![rendorseg kp](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-05/scott-rodgerson-ffh_gkinfyy-unsplash.jpg.jpg?itok=PY_o9CXA)
Az őrizetbe vettek állampolgárságáról nem osztottak meg információt.
Az Iszlám Állam terjeszkedése során 2014-ben már Irak és Szíria harmadát tartotta ellenőrzése alatt, és ugyan az elmúlt években jelentősen sikerült visszaszorítani őket egy minimális területre, fegyvereseinek támadásai azóta is rendszeresek.
2017. január 1-jén 39-en haltak meg egy isztambuli éjszakai klubot ért támadásban, amelyet a dzsihadisták számlájára írtak a hatóságok.
Törökországban azután kezdték el fokozni az Iszlám Állam – és az Ankara által szintén terroristának tekintett, de a dzsihadistákkal ellenséges kurd lázadó fegyveresek – elleni műveleteket, hogy gyaníthatóan az utóbbiak október 1-jén pokolgépet robbantottak Ankarában, kormányzati épületek közelében.
Pénteken 29, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel feltehetően kapcsolatban álló embert vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint templomok és zsinagógák ellen készültek terrortámadásokat végrehajtani Törökországban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.