Törökország nem tervez kártérítést fizetni Moszkvának a lelőtt vadászgép után

Ankara |

<p>Törökország bocsánatot kért Moszkvától, de nem tervez kártérítést fizetni a tavaly novemberben lelőtt orosz vadászgép után - mondta Binali Yildirim török miniszterelnök kedden Ankarában, a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.</p>

Oroszország a kétoldalú kapcsolatok normalizálását az incidens miatti hivatalos bocsánatkéréshez és kártérítéshez kötötte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn levelet intézett Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, amelyben részvétét és - a moszkvai igénynek megfelelően - Ankara készségét fejezte ki az orosz fél által elszenvedett fájdalom és veszteség enyhítésére. Hozzátette: a török állampolgárral (a szélsőséges nacionalista Szürke Farkasok szervezethez tartozó Alparslan Celikkel) szemben, akinek köze volt az orosz pilóta halálához, bírósági vizsgálat indult. Leszögezte továbbá, hogy Törökországnak sohasem állt szándékában lelőni egy orosz gépet. Az üzenetben fontosnak tartotta nyomatékosítani azt is, hogy Oroszország baráti ország és stratégiai partner. Kiemelte: Ankara kész mindent, amit csak lehet, megtenni a hagyományosan baráti kapcsolatok helyreállítása érdekében.
    
Valentyina Matvijenko, az orosz Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) elnöke szerint az üzenet megfelelő alap lehet a kétoldalú kapcsolatok rendezéséhez. Úgy vélte: a bocsánatkérés bár megkésett, jobb később, mint soha. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a feszült viszony nem normalizálódik egyik napról a másikra.
    
Yildirim beszédében hangoztatta: Törökország számára az a legfontosabb, hogy jó kapcsolatot ápoljon a Fekete-, valamint a Földközi-tenger partján fekvő összes állammal.
    
A török elnöki hivatal kedden közölte: Erdogan és Putyin szerdán délben telefonon egyeztet egymással.
    
A két ország viszonyában komoly lehűlés következett be, miután a török légierő tavaly november 24-én - légtérsértésre hivatkozva - lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő orosz katonai repülőgépet. Az egyik orosz pilóta életét vesztette. Az incidens nyomán Moszkva gazdasági és vízumügyi szankciókat vezetett be Ankara ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?