Törökország nem enged be légterébe szíriai repülőgépeket

undefined |

<p>Törökország mostantól fogva nem enged be a légterébe szíriai polgári repülőgépeket - jelentette be vasárnap Ahmet Davutoglu török külügyminiszter.</p>

 

Ankara döntését a miniszter azzal indokolta, hogy a szíriai felkelők ellen fegyveres harcot vívó damaszkuszi hatóságok "visszaélnek" a polgári repüléssel, és katonai felszereléseket szállítanak civil gépeken. Az intézkedésről értesítették a szíriai vezetést.    Törökország a múlt héten a földre kényszerített egy szíriai polgári gépet, és azt állította, hogy a járművet átvizsgálva katonai felszereléseket találtak, amelyeket elkoboztak. Oroszország azt állította, hogy a gépen radaralkatrészek voltak, Damaszkusz pedig kalózkodással vádolta meg Ankarát.    Szombaton Szíria jelentette be, hogy nem enged be a légterébe török gépeket. Erre reagálva Davutoglu azt mondta: "a szíriai bejelentés nincs hatással Törökországra". Szíria azzal indokolta döntését, hogy Törökország megtiltotta a szíriai gépeknek a török légtérbe való berepülést. Ankara erre az indokra reagálva közölte, hogy ilyen döntést (akkor még) nem hoztak.    Ankara már jóval korábban megtiltotta a szíriai katonai repülőgépeknek, hogy behatoljanak a török légtérbe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?