Törökország - a kormánypárt a választások egyértelmű győztese

Ankara |

<p>A törökországi parlamenti választások egyértelmű győztesének nevezte a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) vasárnap éjszaka Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, hozzátéve, hogy mindent meg fognak tenni az ország politikai stabilitásának megőrzése érdekében.</p>

"Mindenkinek be kell látnia, hogy az AKP a választások nyertese" - mondta a kormányfő a párt ankarai székházának erkélyéről. "Senki ne próbáljon győzelmet kovácsolni egy elveszített választásból" - tette hozzá.

A Reuters brit hírügynökség arról számolt be, hogy a pártszékházban meglehetősen fagyos volt a hangulat. Az iszlamista gyökerű konzervatív párt néhány száz híve Erdogant éljenezte, ez azonban a hírszolgálat tudósítója szerint egy lapon sem említhető a korábbi választások után megjelent tömeggel.

A CNN Türk tévécsatorna 99,9 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő volt pártja a szavazatoknak mintegy 41 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi voksoláson, és ezzel 258 mandátumot szerzett az 550 fős törvényhozásban. Ez azt jelenti, hogy az AKP elveszíti abszolút többségét, így el kell állnia az elnöki rendszer bevezetésére irányuló tervétől. Ennek megvalósításához kétharmados többségre lett volna szüksége, de már a voksok háromötödének birtokában is népszavazásra bocsáthatta volna a kérdést.

A legfrissebb adatok szerint második helyen a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) végzett a voksok 25 százalékával, míg harmadikként a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) futott be a szavazatok 16 százalékának megszerzésével.

A CHP egyik magas rangú vezetője szerint a választók egyértelműen elutasították az államfő hatalmának további kiterjesztésére irányuló terveket. "A szavazók egyértelműen nemet mondtak az elnöki rendszerre" - közölte Murat Karayalcin.

Devlet Bahceli, a Nemzeti Cselekvés Pártjának elnöke röviddel éjfél után azt hangoztatta, hogy az eredmények "a vég kezdetét" jelentik az AKP számára. A politikus leszögezte, hogy Erdogannak vagy az alkotmányos kereteken belül kell maradnia, vagy fontolóra kell vennie a lemondását.

A vasárnapi választásokon a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) közel 13 százalékot szerzett, és ezzel először jutott be a parlamentbe. Selahattin Demirtas, a csoport első embere később kizárta annak a lehetőségét, hogy pártja koalícióra lépjen az AKP-vel.

Illetékesek közlése szerint a végleges eredmények hétfőn várhatóak. Késő esti jelentések szerint a részvételi arány rendkívül magas, 85,3 százalékos volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?