Több millió lakost fognak a hét folyamán letesztelni a távol-keleti ország fővárosában.
Tömeges tesztelések indultak Pekingben, ismét berobbant a koronavírus-fertőzöttek száma
Annak ellenére, hogy Peking egyik legnagyobb kerületében, Csaojangban a hétvégén csupán 26 pozitív esetet jelentettek, a pártvezetés azonnal a tömeges tesztelés mellett döntött – adta hírül a BBC.
A fővárosban beindult a pánikvásárlás is: a szupermarketek és üzletek előtt hosszú sorok kígyóztak, hiába biztosították a lakosságot arról, hogy van elegendő élelmiszer. Mindez nem meglepő, hiszen a helyiek megijedtek, hogy ugyanarra a sorsra juthatnak, mint Sanghaj lakói, ahol közel 25 millió embert helyeztek karanténba hosszú hetekre.
A város járványmegelőzési csoportjának közleménye szerint Csaojangban mind a 3,5 millió lakost háromszor le fogják tesztelni. A The Global Times állami médium értesülései alapján a pekingi élelmiszeripari vállalatok utasítást kaptak, hogy növeljék az olyan létfontosságú élelmiszerek kínálatát, mint a húsfélék, a tojás és a zöldségek.
Egészségügyi szakértőket is a kerületbe vezényeltek, akik lefolytatják majd a szakszerű vizsgálatokat, illetve eldöntik, szükség van-e az intézkedések további fokozására, vagyis egy esetleges vesztegzárra.
A koronavírus-járvány legutóbbi, március végén történt fellángolása során Sanghajban több mint 400 ezer megbetegedést regisztráltak, a fertőzés szövődményeiben összesen 138-an hunytak el.
A kínai hatóságok által akkortájt bevezetett intézkedések között szerepelt többek között olyan elektronikus ajtóriasztók elhelyezése is, amelyek megakadályozták a fertőzöttek távozását saját otthonukból, így kénytelenek voltak betartani a drákói szigorral hozott utasításokat.
(bbc, kp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.