Tőkés az EP néppárti csoportjában marad

Kolozsvár/Nagyvárad |

<p>Tőkés László levélben tájékoztatta az Európai Parlament néppárti frakciójának a vezetőjét, valamint a román néppárti delegáció vezetőjét, hogy az RMDSZ-ből való kilépése után is a néppárti csoportban kíván tevékenykedni.</p>

Nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László elmondta, a néppárti csoportból való kizárását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezte március 13-án Wilfried Martens frakcióvezetőnek küldött levélben. Az RMDSZ arra reagált e levéllel, hogy Tőkés László egy nappal korábban bejelentette, kilép a szövetségből.
Tőkés a sajtótájékoztatón elmondta, őt nem az RMDSZ-tagsága alapján választották 2009-ben EP-képviselőnek. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ felkérésére vállalta el, hogy a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökeként az erdélyi magyar összefogás listájának az élére kerüljön. "Felkértek, hogy mentsem meg a listájukat, és én az összefogás jegyében elfogadtam az ajánlatot. Most viszont úgy tekintik, mintha az ő érdemük lenne, hogy én az Európai Parlament tagja vagyok" - idézte az Agerpres hírügynökség Tőkés Lászlót.
A volt püspök szerint a rosszindulat és a pártérdekek teszik, hogy az RMDSZ megpróbálta eltávolítani őt a EP néppárti csoportjából. Úgy vélte azonban, hogy ez nem fog sikerülni, hiszen a javaslatot a frakció tagjainak a kétharmada kellene, hogy támogassa.
Tőkés elmondta, mind Wilfred Martens frakcióvezetőt, mind Theodor Stolojant, az EP román néppárti delegációjának a vezetőjét levélben tájékoztatta arról, hogy továbbra is a néppártban kíván tevékenykedni.
A 2009-es választásokon Tőkés László az Erdélyi Magyar Összefogás jelöltlistáját vezette, amely azonban az RMDSZ választási jele alatt vett részt az európai parlamenti választásokon.
Tőkés László 2007-ben független jelöltként szerzett EP-mandátumot. A néppárti frakcióban szeretett volna tevékenykedni 2007 és 2009 között is, de akkor a román néppárti delegáció megakadályozta felvételét, ezért arra kényszerült, hogy az Európai Szabad Szövetség és a Zöldek közös parlamenti csoportjába iratkozzék be.
A néppárti frakció jelöltjeként Tőkés László töltötte be az EP alelnöki tisztségét2010 júniusa és 2012 januárja között. A magyarországi néppárti küldöttek kezdeményezésére történt megválasztását a román néppárti delegáció is támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?