Többszáz nő kezdte meg a hétvégi tüntetéssorozatot Fehéroroszországban, többeket őrizetbe vettek

fehérorosz tüntetés

Többszáz nő kezdte meg szombaton a fehérorosz fővárosban a megígért hétvégi kormányellenes tüntetéssorozatot, a rendőrség többeket őrizetbe vett közülük.

A rendőrség nagy létszámmal várta a tüntetőket Minszk központjában, a közelben rabszállító autók várakoztak. A Viaszna emberi jogi szervezet közlése szerint legalább hatvan embert - zömmel nőket - őrizetbe vettek és elszállítottak, többeket közülük még azelőtt, hogy eljutottak volna a demonstráció helyszínére. De a szervezet azt állítja, hogy olyan járókelőket is elvittek bevásárlóközpontok elől az egyenruhás rendőrök, akik nem akartak tüntetni, sőt, utcai zenészeket is aluljárókból.

Az augusztus 9-i választások óta minden hétvégén tüntet az ellenzék, és követeli a választás hivatalos győztesének, Aljakszandr Lukasenka elnöknek a lemondását. Lukasenkát közben, most szerdán, a jogszabályok által előírt időpontnál korábban, zárt ajtók mögött beiktattak hivatalába. A biztonsági erők egyre kíméletlenebbül csapnak le a tüntetőkre, immár több mint 7000 embert vettek őrizetbe.

A vasárnapra tervezett tömegtüntetésen a tervek szerint az ellenzék jelképesen beiktatja elnöknek Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezetőt. Az eseményre százezer embert várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?