Többen szavaztak Clintonra, mint Trumpra

Washington |

<div>Bár az elnökválasztás eldőlt, a szavazatszámlálás még tart, és kiderült: Hillary Clinton országosan több voksot gyűjtött.</div>

Közép-európai idő szerint a délután 5 órai állás alapján Clintonra országosan mintegy 160 ezerrel több ember szavazott, mint Donald Trumpra. Ennek ellenére ő lesz az USA elnöke. Eddig négyszer fordult elő az ország történetében, hogy a kevesebb szavazatot kapott jelölt legyőzze riválisát. 1824-ben így lett elnök John Quincy Adams, 1876-ban Rutherford B. Hayes, 1888-ban Benjamin Harrison, 2000-ben George W. Bush. Elméletben akár az országos szavazatok 30 százalékával is elnök lehet egy jelöltből.Délután 5-kor a CNN adatai szerint Hillary Clinton országosan 59 millió 387 ezer szavazatnál tartott, míg a republikánus jelölt, Donald Trump csak 59 millió 212 ezernél. Ugyanakkor Trumpnak már volt 276 biztos elektori szavazata, az elnöki székhez 270 kell. Feltételezhető, hogy egészen a szavazatszámlálás befejezéséig kitart ez a trend, vagyis Clinton több voksot kap.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?