Többen meghaltak az övezet elleni izraeli légicsapásokban

Jeruzsálem |

<p>Legkevesebb nyolc ember, köztük három Hamász-parancsnok halt meg a Gázai övezet elleni izraeli légicsapásokban a csütörtökre virradó éjjel palesztin források szerint, miután előzőleg szerdán az eddigi legtöbb rakétát lőtték az övezetből Izraelre - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.</p>

Négyen vesztették életüket, negyvenen pedig megsebesültek az övezet déli részén, Rafahnál, ahol egy négyemeletes épületet bombázott az izraeli légierő. A halottak között van a Hamász három magas rangú katonai vezetője, Mohamed Abu Samale, Mohamed Barhúm és Raed al-Attar is. A Hamász is bejelentette megölésüket, s mivel a rádió szerint a palesztin szervezet kevés parancsnokkal működik, haláluk súlyos csapást jelenthet számukra. Attar volt a vezetője annak a Hamász-egységnek, amely 2006-ban elrabolta a határ izraeli oldaláról és öt évig fogva tartotta Gilád Salit izraeli tizedest.

Korábban az övezet középső részén egy motorkerékpárra lőtt rakéta ölt meg két palesztint. Éjfél óta húsz csapást hajtott végre a Gázai övezet különböző célpontjai ellen az izraeli légierő. Szerdán, az Erős Szikla hadművelet negyvennegyedik napján rekordszámú rakétát lőttek ki izraeli területre - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Eddig július 21-én érkezett Izraelbe a legtöbb, 154 gázai lövedék. A heves rakétázás válasz volt a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok vezetője, Mohamed ed-Deif elleni kedd esti célzott likvidálási kísérletre. 

A Deifet célba vevő izraeli légicsapásban életét vesztette felesége, kisfia, valamint még egy személy, de a Hamász tagadja, hogy az maga Deif lett volna. Szerda este az izraeli 10-es tévécsatorna egy palesztin hírügynökségre hivatkozva bemutatott egy Deif megölését bizonyító, a kórházban kiállított halotti bizonyítványt, de később ezt a Hamász hamisnak nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?