Több száz szíriai menekültet mentettek ki egy sodródó hajóról

Madrid |

<p>Több mint négyszáz, többségében szíriai menekültet mentett ki egy Görögország és Szicília között sodródó hajóról egy spanyol kutatóhajó és egy izlandi járőrhajó. A bajba került emberek utolsó csoportjának partra szállítását szerda délutánra ígérték.</p>

Maria Ángeles Campos, a kutatóhajó kapitánya úgy tájékoztatott, hogy a menekültek hat napon át sodródtak, mivel hajójuk hajtóművei elromlottak. Az utasok, akik közt több gyerek is volt, már kezdtek kiszáradni, amikor rájuk találtak - tette hozzá.

A szerencsétlenül járt emberek közül 194-et már kedden délután a szárazföldre juttatott az izlandi járőrhajó, kaptak élelmet, innivalót és takarókat is. Néhányan beszélnek angolul, a hatóságok igyekeznek többet megtudni személyazonosságukról.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb adatai szerint ebben az évben több mint 3400 menekült halt meg a Földközi-tengeren, miközben Európa felé tartott. A kockázatos tengeri útnak 207 ezer ember vágott neki idén, csaknem háromszor többen, mint a líbiai polgárháború évében, 2011-ben, ami 70 ezres menekültcsúcsot hozott. Világszinten is rekordot döntött azoknak a száma, akik vízi úton igyekeztek egy másik országba menekülni. Összesen 384 ezer ember próbálkozott ezzel, 4272-en nem élték túl az utat.

A líbiai, kelet-ukrajnai, szíriai és iraki fegyveres konfliktusok miatt nőtt az Európába tartó menekültáradat. Egyedül az  olasz hatóságok az idén több mint 150 ezer embert mentettek ki hevenyészett vízi járművekből. November elsejével azonban Róma lezárta a menekültek felkutatását és kimentését célzó, egy évvel korábban indított Mare Nostrum elnevezésű tengeri missziót, miután az európai uniós partnerországok nem voltak hajlandóak anyagi támogatást nyújtani hozzá, míg mások azzal érveltek, hogy az illegális bevándorlók megmentése csak bátorítja azokat, akik szerencsét akarnak próbálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?