Több száz szabálytalanságot tártak fel a korrupciós botrányba keveredett dél-koreai választási felügyeletnél

szavazolap k

A dél-koreai állami korrupcióellenes bizottság hétfőn közölte, hogy összesen 353, szabálytalan foglalkoztatással kapcsolatos esetet tárt fel az elmúlt hét évből a nemzeti választási felügyeletnél (NEC), amellyel szemben korábban felmerült a gyanú, hogy néhány vezetője a befolyását használta fel gyermeke álláshoz juttatásához.

A dél-koreai korrupcióellenes és állampolgári jogi bizottság jelentése szerint a foglalkoztatási korrupciós botrány ügyében folytatott vizsgálat során 58 olyan személyt azonosított, akiket törvénytelen módon vettek fel felelősségteljes pozícióba a választási felügyeletnél.

Huszonnyolc esetben ellen tettek feljelentést, a fennmaradó 312 esetben pedig eljárást kezdeményez a bizottság, amely szerint átfogó ügyészségi vagy rendőrségi vizsgálatra van szükség a szabálytalan foglalkoztatás felelőseinek felelősségre vonása érdekében.

Mivel a választási felügyelet nem volt maradéktalanul együttműködő az adatszolgáltatás terén, a bizottság nem tudta felmérni a nem köztisztviselői állások általános foglalkoztatási arányát, illetve a szakmai tapasztalatot igénylő köztisztviselői pozíciókban foglalkoztatott személyek és munkáltatóik közötti családi vagy egyéb kapcsolatokat.

A korrupcióellenes bizottság szerint a felügyelet korábbi és jelenlegi vezető tisztviselőinek több gyermeke apjuk befolyása révén jutott álláshoz a szervezetnél, ezért 52 napos helyszíni ellenőrzést kezdeményezett a NEC-nél.

Emellett ajánlásokat is tettek a a nepotizmussal gyanúsított felügyeletnek a munkaerőfelvételi eljárás javítására, beleértve az álláshirdetések szabványosított módszereinek bevezetését és az állásinterjúk szűrési folyamatának javítását.

A közvélemény által csak „apuci opció" néven emlegetett botrány nyomására a NEC ellenőrző bizottsága májusban vizsgálatot indított négy magas rangú tisztviselője – köztük a szervezet főtitkára és helyettese ellen – gyermekeik szabálytalan foglalkoztatásának a gyanúja miatt.  Pak Csan Dzsin és Szong Pong Szap az ellenük felhozott vád miatt akkor felajánlotta lemondását, bár mindketten azt állították, hogy nem követtek el jogsértést, hangsúlyozva, hogy gyermekeik felvétele tisztességes és átlátható módon történt, és alkalmazásukat követően sem részesültek semmilyen különleges előnyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?