Több mint ötezer emberrel végeztek novemberben a dzsihadisták

London |

<p>Legkevesebb 5042 emberrel végeztek az előző hónapban különböző dzsihadista szervezetek a világban, ez azt mutatja, hogy ezek a csoportok &quot;erősebbek, mint valaha&quot; - derült ki egy csütörtökön közzétett brit tanulmányból.</p>

Irakban ölték meg novemberben a legtöbb embert a szélsőséges iszlamisták novemberben, a közel-keleti országot Afganisztán és Szíria követi a radikalizálódás tanulmányozására Londonban létrejött nemzetközi központ (ICSR) és a BBC World Service közös tanulmánya szerint.

Az elemzők összesen 664 rajtaütést regisztráltak az adott időszakban. Ezeket tizenhat különböző dzsihadista szervezet hajtotta végre. A szóban forgó csoportok 60 százaléka a jelentés készítői szerint semmilyen kapcsolatban nem áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.

A terrortámadások közel feléért (44 százalék) az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló, Iszlám Állam nevű szunnita csoport a felelős, amelynek tagjai 308 akció során 2206 embert öltek meg az előző hónapban. A második legtöbb áldozatot a Boko Haram nevű nigériai iszlamista szervezet tevékenysége követelte: a radikális szekta fegyveresei 801 embert öltek meg harminc rajtaütés során.

"Ezek a számok egészen elképesztőek, három évvel ezelőtt ugyanis azt mondták a nyugati világ vezetői, hogy vége van, az al-Kaida hanyatlik, halott, elvesztette a jelentőségét" - mondta Peter Neumann professzor, a King's College London brit egyetem radikalizmussal foglalkozó kutatóintézetének vezetője.

"Korábban mindenki azt gondolta, hogy az arab tavasz majd szabadsághoz és demokráciához fog vezetni. Erre egy dzsihadista mozgalom ma olyan részein tevékenykedik a világnak, ahol soha nem gondoltuk volna, hogy megjelenhet" - mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a dzsihadista csoportok most erősebbek, mint valaha.

A tanulmány készítői mindazonáltal hangsúlyozták, hogy polgárháborús környezetben meglehetősen nehéz az adatgyűjtés, nem tudnak minden támadást egy bizonyos szervezethet kötni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?