Több mint ezer házkutatást tartottak Franciaországban

Párizs |

<p>A francia hatóságok a párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében az elmúlt tíz napban 1072 helyen tartottak házkutatást, 139 embert állítottak elő, közülük 117-et vettek őrizetbe - tudta meg hétfőn hivatalos forrásokból a Le Monde című napilap.</p>

A prefektusok 253 ember ellen rendeltek el házi őrizetet, ők este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el a lakóhelyüket, és naponta háromszor-négyszer meg kell jelenniük a kijelölt rendőrőrsön. A házkutatások során 201 fegyvert foglaltak le és 77 helyen találtak kábítószert.    Ezek a házkutatások nem állnak közvetlen kapcsolatban azzal a nyomozással, amely a 130 halálos áldozattal és több mint 350 sebesülttel járó november 13-i merénysorozat miatt indult, hanem elsősorban megelőző jellegűek további terrorcselekmények megakadályozására.    Tíz nappal a terrorakciókat követően hétfőn lesznek az első temetések. A 130 áldozat 29 városból származott, és 25-en közülük külföldiek vagy kettős állampolgárok mintegy húsz országból, többségük 20 és 35 év közötti fiatal. Francois Hollande francia államfő részvételével a nemzeti megemlékezést pénteken tartják Párizsban, az Invalidusok udvarán.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?