Több mint 50 iszlamista fegyveressel végzett az egyiptomi hadsereg

Kairó |

<p>Két nap alatt több mint félszáz iszlamistát &quot;likvidáltak&quot; az egyiptomi fegyveres erők a Sínai-félsziget északkeleti részén - adták hírül egyiptomi lapok vasárnap.</p>

Az as-Surúk és az al-Jóm asz-Szábe című napilap 54, illetve 60 megölt terroristáról számolt be biztonsági forrásokra hivatkozva. Megbízható helyszíni értesülések alapján az al-Jóm asz-Szábe honlapján ugyanakkor azt írta, hogy az utóbbi hónapok legátfogóbb terrorellenes hadműveletében az elmúlt három nap alatt összesen 151 dzsihadistával végeztek.

A Gázai övezettel közös határ melletti régióba független sajtóorgánumok munkatársait nem engedik be, az ott folyó harcokkal kapcsolatos hírek és adatok majdnem kizárólag a hadseregtől, illetve az egyiptomi hatóságoktól származnak. 

A hónap elejétől egy új, összevont katonai parancsnokság irányítja a Sínai-félsziget "megtisztítását a terroristáktól". A félszigeten állomásozó második, és harmadik hadsereg, valamint a rendőrségi alakulatok összehangolt működését biztosító parancsnokság Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnöki utasítására alakult meg, azután, hogy január végén körülbelül negyvenen vesztették életüket egy példátlan precizitással összehangolt merényletsorozatban. Ez utóbbit a tetteseknek a biztonsági erők hónapok óta tartó, fokozott intenzitású hadműveletei ellenére sikerült végrehajtaniuk, miközben majd napi szinten kerülnek napvilágra hatósági jelentések az iszlamisták veszteségeiről.

A hétvégén az egyiptomi határőrség újabb 18 csempészalagút kijáratát fedezte fel a gázai határ mentén épülő biztonsági zónában. A 13,5 kilométer hosszú határsávban eddig több mint 1600 alagutat romboltak le. 

Sajtóértesülések szerint a palesztin területsáv elszigetelése óta jelentősen csökkent a Sínai-félszigetre kerülő fegyverek és fegyveresek száma. Ennek ellenére három napja őrizetbe vettek három embert, akiknél 100 ezer dollár készpénzt és korszerű telekommunikációs készülékeket találtak. Biztonsági források szerint a Gázából érkezett szállítmány címzettje a régióban tevékeny terrorcsoportok egyike volt.

Eközben nem csökken a gyakran lakott területeken, illetve tömegközlekedési járműveken elhelyezett pokolgépek jelentette veszély sem. Egy alexandriai robbantásban péntek éjjel egy nő életét vesztette, négy ember sérüléseket szenvedett. Vasárnap a dél-kairói Helván negyedben több házi készítésű robbanószerkezet is a levegőbe repült. A detonációkban megsebesült két ember.

 Ugyancsak vasárnap egy egyiptomi bíróság halálra ítélt három iszlamistát, egy társukra pedig tíz év börtönbüntetést szabott ki. A távollétükben elítélt 22-23 éves szélsőségesek ellen az volt a vád, hogy 2008 és 2013 között az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kairói sejtjeként működtek, azzal a céllal, hogy merényleteket készítsenek elő a Sínai-félszigeten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?