Több mint 130 ezer kisgyermek halt éhen Szomáliában 2011-ben

Nairobi |

<p>Százharmincháromezer, ötévesnél fiatalabb gyermek halt meg Szomáliában a 2011-es éhínség idején - derült ki a témáról készített első részletes tanulmányból, amelyet csütörtökön tettek közzé.</p>

 

A kelet-afrikai ország déli és középső részében, amelyet az éhínség sújtott, összesen 6,5 millió ember él. A tanulmányt bemutatva az egyik szakértő, Chris Hillbruner összehasonlításképpen elmondta, hogy ugyanebben az időben a világ fejlettebb országaiban, amelyek teljes lakossága 990 millió, összesen 65 ezer hasonló korú kisgyermek halt meg.    Egyes szomáliai térségekben a halálozási ráta az említett korcsoportban a 20 százalékot is elérte az éhínség idején.    Az éhínség a tanulmány szerint összesen mintegy 260 ezer halálos áldozatot követelt, ez csaknem háromszor annyi, mint amennyit korábban a hatóságok becsültek.    Az elemzésből az is kiderül, hogy a nemzetközi közösség későn reagált a történésekre, és az áldozatok nagy számáért komoly felelősség terheli az as-Sabaab iszlamista szervezetet, amely nem tette lehetővé, hogy a nemzetközi segélyek eljussanak az éhezőkhöz. Hillbruner szerint Nyugaton sokáig normálisnak tartottak egy olyan alultápláltsági és alacsony ellátási szintű helyzetet, amely a világ bármely más részében elfogadhatatlan lett volna.     Phillippe Lazzarini, az ENSZ Szomáliáért felelős vezető koordinátora felhívta a figyelmet arra: a jelentés megerősítette, hogy a segélyszervezeteknek már az előtt többet kellett volna tenniük, hogy az éhínséget hivatalosan deklarálták, hiszen addigra már 120 ezren meghaltak miatta. A tanulmány szerint 2011 márciusában 13 ezren, májusban és júniusban már 30-30 ezren haltak éhen Szomáliában, miközben az ENSZ csak júliusban adott ki az éhínséget deklaráló hivatalos nyilatkozatot. A mostani jelentést is készíttető két szervezet ráadásul már 2010-ben előre jelezte a várható éhínséget az elmaradt esőzések alapján.     Egy másik szakértő, Ken Menkaus elmondta: az as-Sabaab tevékenysége mellett a segélyezés akadozásában szerepet játszott az is, hogy a központi kormány korrupt volt, illetve hogy az országban a külföldi aktivisták számára általában is veszélyes volt az utazás.     Az éhínség közvetlen áldozataihoz a szerzők szerint hozzá kell számolni azokat az elhunytakat is, akik az úgynevezett halálutakon vesztették életüket, miközben megpróbáltak eljutni a Kenyában, Etiópiában vagy Mogadishuban létesített menekülttáborokba, amelyek akár több ezer kilométeres távolságra feküdtek lakóhelyüktől.    A szakértők azt is megjegyezték, hogy Szomália jelentős haladást ért el az említett nehézség elleni fellépésben, amióta tavaly februárban az éhínség véget ért. Az as-Sabaab például ma már sokkal kisebb területet ellenőriz, mint annak idején, és a jelenlegi kormány is hatékonyabbnak bizonyult, mint az akkori átmeneti kabinet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?