Tóásó-ügy - az előzetes letartóztatás megszüntetését kérvényezik

La Paz/Budapest |

<p>A vádlottak előzetes letartóztatásának megszüntetését fogják kérvényezni Tóásó Előd és horvát-bolíviai társa ügyvédjei a Rózsa Flores Eduardo nevéhez kötődő, úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben - jelentette a La Razón című bolíviai lap honlapján szerdán.</p>

Gerardo Prado, az erdélyi születésű Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Francisco Tádic Astorga - mindketten Rózsa csoportjának tagjai voltak - védőügyvédje nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy "a pernek el kellett volna már évülni, hiszen ezt mondja ki a bolíviai büntetőeljárási kódex 133. cikke, amely szerint a feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert, vagyis az már kimúlt".

A védőügyvéd szerint Tóásó és Tádic őrizetének megszüntetése érdekében már hivatalból is el kellett volna járniuk a hatóságoknak, de ennek ellenére jelezte, hogy beadványt nyújt be erről az illetékes törvényszéknek, amelyben kéri az eljárás megszüntetését a következő napokban.

Prado azt is jelezte, hogy 2009 óta kapcsolatban állnak az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ)  Amerika-közi Emberi Jogi Bizottságával (CIDH), amely tájékozódhat és bekapcsolódhat az ügybe.

Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, miután november elején az illetékes bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit.

Az ügy 2009. április 16-ának hajnaláig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer. A csoportból Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Francisco Tádic Astorga azóta a San Pedro börtön rabja.

Bolíviában felemelték az előzetes letartóztatás maximális idejét 18-ról 36 hónapra, de Tóásó esetében ez a 36 hónap is lejárt áprilisban. Prado nyilatkozata szerint az erről intézkedő bolíviai törvény értelmében is már szabadon kellett volna engedni Tóásót és Tádicot.

A védőügyvéd egyben arra szólította fel rendőri akcióban életüket vesztő Magyarosi és Dwyer hozzátartozóit, hogy csatlakozzanak Tóásó és Tádic által a bolíviai állammal szemben benyújtott követelésekhez.

http://www.la-razon.com/nacional/seguridad_nacional/Piden-anular-detencion-acusados-Rozsa_0_1598240205.html

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?