Tíz fölé nőtt a fertőzés halálos áldozatainak száma Dél-Koreában

Szöul |

<p>Tizenegy halottja van már Dél-Koreában a MERS koronavírus miatt terjedő járványnak - közölték pénteken a hatóságok, amelyek egyszersmind úgy vélik, hogy a járvány már tetőződhetett.</p>

A pénteken elhunyt 72 éves nő a főváros, Szöul déli részén lévő kórházban fertőződött meg.    A Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttesben (MERS) megbetegedettek száma már meghaladta a százhúszat a kelet-ázsiai országban. A járvány ugyan kizárólag a kórházakra korlátozódik, de terjedése súlyos aggodalmat okoz a lakosság körében.   A kór eddig főképp olyan embereket támadott meg, akik más betegségben, például légzőszervi betegségben vagy rákban szenvedtek. A Szöulban elhunyt nőnek tüdőgyulladása volt.    Dél-koreai egészségügyi tisztviselők pénteken úgy vélekedtek, hogy már tetőződhetett a járvány. Közlésük szerint azt tapasztalták, hogy kevesebb volt az újabb fertőzések száma, és nem valószínű, hogy újabb nagyobb hulláma lesz a megbetegedéseknek.    A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos, a kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?