Thaiföld: Őrizetben egy második gyanúsított

<p>A thaiföldi hatóságok őrizetbe vették a Bangkokban augusztus közepén elkövetett robbantásos merénylet egy második gyanúsítottját, akit a rendőrség az egyik főbűnösnek tart a terrorcselekményben, feltételezhetően a pokolgép elhelyezője lehetett.</p>

A férfit a Kambodzsával közös határ egyik átkelőhelyén vették őrizetbe. Ezekről Prajuth Csan-Ocsa tábornok, miniszterelnök tájékoztatta kedden az AFP francia hírügynökséget, de a letartóztatottal kapcsolatban nem lehetett megtudni részleteket.
   

A bangkoki Eravan hindu szentélynél augusztus 17-én elkövetett merényletnek húsz halálos és több mint 120 sebesült áldozata volt. A halottak között 14 külföldi volt, közülük heten a szárazföldi Kínából, illetve Hongkongból érkeztek.
   

A bűnügyben eddig négy embert köröztek. Szombaton letartóztattak két férfit, az egyikük egy török állampolgár volt, akit a lakásán fogtak le, a másikról nem közöltek semmit. Hétfőn bejelentették, hogy letartóztatási parancsot adtak ki egy 26 éves thaiföldi nő és egy negyvenes éveiben járó, ismeretlen állampolgárságú külföldi férfi ellen. A nő bérelt a külföldi férfinak egy lakást, amelyben a nyomozók a hét végén pokolgép készítésénél felhasználható anyagokat, műtrágyát, digitális órákat és egy detonátort találtak.
   

Még mindig nem tudják a hatóságok, hogy kik, esetleg milyen szervezet követte el a támadást, és azt sem, hogy milyen okból. Lehettek hamis útlevelekkel kereskedő csempészek, nemzetközi terroristák, vagy a thaiföldi katonai junta ellenzői. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy muzulmán vallású ujgurok voltak, akik közül Thaiföld mintegy százat júliusban kitoloncolt és átadott Kínának.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?