Területfoglalókkal csaptak össze indiai rendőrök Észak-Indiában, sokan meghaltak

Lucknow/Újdelhi |

<p>Legkevesebb huszonegyen meghaltak és több mint százan megsebesültek a rendőrség és egy közparkot törvénytelenül elfoglaló hindu szekta véres összetűzésében egy észak-indiai városban - közölték a helyi hatóságok.</p>

Az Uttar Prades állam fővárosától, Lucknowtól 300 kilométerre fekvő, sok hindu által szent helynek tartott Matura városában lévő parkba mintegy két évvel ezelőtt telepedett le engedély nélkül a hindu szekta mintegy háromezer tagja. A csoport egyebek mellett amellett kardoskodott, hogy töröljék el Indiában a választásokat és vezessenek be új fizetőeszközt.

Daldzsit Csaudari magas rangú tartományi rendőrtiszt közlése szerint egy bírósági végzést követően csütörtök este a biztonsági erők több mint ötszáz tagja a helyszínre vonult, hogy visszavegye a területfoglalóktól az állami parkot. A szekta mintegy száz tagja tiltakozni kezdett, többen tüzet nyitottak a kiérkező rendőrökre, és kettőt közülük lelőttek. Az egyik áldozat rendőrparancsnok.
    
A hatóságok tájékoztatása szerint néhány tiltakozót lelőttek a rendőrök, illetve még tizenegyen meghaltak, mert főzéshez használt gázpalackok robbantak fel, és emiatt tűz ütött ki a tiltakozás helyszínén.
    
Csaudari közölte, hogy a rendőrök több mint 370 tüntetők őrizetbe vettek és sok lőfegyvert foglaltak le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?