TERROR: Évek óta nem volt ennyire fenyegető az al-Kaida

<p>Évek óta most éri a legnagyobb fenyegetés az al-Kaida terrorszervezet részéről az Egyesült Államokat és más nyugati országokat, a helyzet nagyon emlékeztet a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást megelőző időkre - közölte Saxby Gambliss, a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus társelnöke egy vasárnapi televíziós műsorban.</p>

 Az amerikai külügyminisztérium elrendelte 21 nagykövetség és konzulátus ideiglenes bezárását, s arra figyelmeztette az utazni szándékozókat, hogy al-Kaida támadásokat hajthat végre augusztusban, különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.
   

Chambliss az NBC amerikai tévécsatorna Meet the Press című műsorában elmondta, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik, elektronikus úton adatokat gyűjtő, kommunikációt "elfogó" programja segített a fenyegetés felderítésében. Erről a programról is közölt információkat Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa, aki Hongkongon keresztül Moszkvába menekült, s Oroszország egy évre szóló menedékben részesítette.
   

Ezek a programok "teszik lehetővé, hogy beszélgetéseket szűrjünk ki. Ha nem lennének ezek a programok, egyszerűen nem lennénk képesek értesülést szerezni arról, amit ezek az átkozottak egymás között megbeszélnek" - közölte az amerikai szenátor, hozzátéve: "ez a legsúlyosabb fenyegetés néhány évre visszamenőleg", s "a chatelések nagyon emlékeztetnek a 2011. szeptember 11-ét (az Amerikát érő terrortámadást) megelőző időkre".
   

Vasárnapi amerikai televíziós műsorokban republikánusok és demokraták egyaránt igyekeztek élét venni az NSA megfigyelői programjai körüli vitának, amelyben az is felmerül, hogy a programok sértik a magánszférát, s támadást jelentenek a személyiségi jogok ellen.
   

Peter King republikánus képviselő az ABC tv-állomás This Week című műsorában arról beszélt, hogy az al-Kaida sok tekintetben erősebb, mint volt 2001. szeptember 11. előtt, "mert mutálódott, szétterjedt, különböző irányokból támadhat ránk." Lindsey Graham republikánus szenátor a CNN-nek kijelentette: a külképviseletek bezárása és az utazásra vonatkozó figyelmeztetés azt mutatja, hogy az Obama-kormányzat tanult a tavalyi bengázi esetből. A líbiai városban éppen szeptember 11-én érte halálos áldozatokkal járó támadás az amerikai konzulátust.
   

"Bengázi totális kudarc volt. A fenyegetés reális volt, a helyzetmegítélés reális volt, s mi mégis mulasztottunk. Tanultunk Bengáziból, a kormányzat helyesen teszi a dolgát" - mondta a szenátor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?