Tényői gyilkosság - végleg lezárható az akta

Győr |

<p>Végleg lezárhatja a márciusi tényői gyilkosság ügyét a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, miután a megyei főügyészség elutasította az ügyben érkezett panaszt - erősítette meg az MTI korábbi értesülését hétfőn Kocsis Tünde alezredes, a rendőrség megyei szóvivője.</p>

Tényőn, egy erdőhöz közeli, még épülő családi házban március 15-én este talált rá az egyik rokon a szülők, valamint két kislányuk holttestére. A rendőrség másnapi bejelentése szerint a férj előbb végzett a kicsikkel és a feleségével, majd öngyilkos lett.
Szabadfi Árpád megyei főkapitány már akkor azt közölte: lefolytatják a teljes nyomozást, ami akár hónapokba is telhet. Ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az apa követte el a cselekményt, megszüntetik az eljárást.
A rendőrség április végén jelentette be, hogy megérkeztek a szakértői jelentések, és igazolták másfél hónappal korábbi feltevéseiket. Az eljárást július közepén zárták le. Mégsem ért véget a procedúra, mivel a férj családja azt kérte: ne büntethetőséget kizáró ok, hanem a férfi kóros elmeállapota miatt zárják le az eljárást.
Kocsis Tünde most azt közölte: a kérést a főügyészség arra hivatkozva utasította el jogerősen, hogy a férfi halála miatt nem vizsgálhatták az elmeállapotát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?