Tengerből kimentett szenegáli menekült is nyert a spanyol karácsonyi lottón

Madrid |

<p>Sorra kerülnek elő Spanyolországban a keddi karácsonyi lottóhúzás nyerteseinek mesébe illő történetei; csütörtökön egy szenegáli bevándorlóról írt a sajtó, akit nyolc éve, egy, a tengeren hánykolódó csónakból mentett meg a parti őrség, most pedig egyike azoknak, akik részesülnek a 4 millió eurós (1,26 milliárd forint) El Gordo (A Kövér) fődíjból.</p>

A Wagne nevű fiatal férfi elmondta, hogy élete most teljes fordulatot vesz, mert egy ideje munkanélküli. Mezőgazdasági segédmunkásként dolgozott egy üvegházban, de nemrégiben elbocsátották. "Már 5 euró sincs a zsebemben" - mondta, és az alkalmat felhasználva könnyes szemmel megköszönte Spanyolországnak, hogy annak idején megmentette az életét és befogadta.

A 79140-es számú sorsjeggyel nemcsak ő, hanem összesen 35, Szenegálból, Maliból, Marokkóból származó bevándorló nyert. Egy Iman nevű fiatal, marokkói nő, aki már 14 éve él Spanyolországban, azt tervezi, hogy szülővárosában vesz a pénzből házat.
    
A nyertes számot tartalmazó 160 darab sorsjegyet mind egy dél-spanyolországi tengerparti településen, a Roquetas de Mar nevű városkában adták el. Itt vásárolt belőle egy nyugdíjasklub kirándulócsoportjának 44 tagja is, akik szintén rendkívül boldogok ettől a "karácsonyi csodától". 
    
Több tucat szelvényt vett meg az egyik szomszédos település, Laujar középiskolája azzal a szándékkal, hogy a gyerekek a családjukban és a szomszédjaik között kis haszonnal eladják, és az így befolyt nyereségből tanulmányi kirándulásra menjenek. 
    
Az iskola igazgatója a sorsolás után azzal viccelődött, hogy a gyerekek akár már Miamiba is elutazhatnának. 
    
A több mint 200 éves spanyol karácsonyi lottón Spanyolországban még azok is játszanak, akik egyébként nem kedvelik a szerencsejátékokat, ennek oka nemcsak a hagyomány, hanem az is, hogy több mint 1800 nyeremény talál gazdára. Vannak köztük kisebbek és óriásiak is, a nyeremények összértéke idén meghaladta a 2,2 milliárd eurót. 
    
A lottón 20 eurót nyert Mariano Rajoy miniszterelnök is, aki a szelvényt egy málagai kampányeseményen kapta ajándékba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?