Teherán: azért foglalták le a brit tartályhajót, mert balesete volt egy iráni halászhajóval

Stena Impero
Genf |

Irán hatóságai azért foglalták le előző nap a Hormuzi-szorosban a Stena Impero brit tartályhajót, mert balesete volt egy iráni halászhajóval, összeütközött vele, és kárt tett benne - jelentették szombaton az iráni hírügynökségek.

Az iráni halászhajó vészjelzést adott le az ütközés után, de a Stena Impero nem vett erről tudomást - mondta el Allahmorad Afifipur, Hormuzgán tartomány kikötői és tengeri hatóságának vezetője szombaton a Farsz hírügynökségnek. A kárt szenvedett halászhajó ezután értesítette az iráni kikötői és tengeri hatóságokat, majd utóbbi értesítette a Forradalmi Gárda iráni elitalakulatot. A Forradalmi Gárda hadihajói a bandar-abbászi kikötőbe kísérték a brit tartályhajót. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a kikötőben van járműve fedélzetén, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad - tette hozzá a Afifipur.

A brit kormány péntek este közölte: sürgős felvilágosítást kér Irántól amiatt, hogy az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta a Stena Imperót. Az iráni hatóságok egy másik brit hajót is lefoglaltak, de az rövid idő után folytathatta útját.

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint hajójuk nemzetközi vizeken haladt. Nem említettek semmilyen balesetet.

Az, hogy Irán technikai jellegű magyarázatot adott a brit hajó lefoglalására, hírügynökségek szerint azt is jelentheti, hogy megpróbálja mérsékelni a feszültséget közte és Nagy-Britannia, illetve általában közte és a nyugati hatalmak között.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter azt mondta pénteken: London nem tervez katonai akciót a tartályhajó kiszabadítására, de annak azonnal elengedését követeli az iráni hatóságoktól. Londoni elemzői vélemények szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.

A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát.

Jeremy Hunt a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy a tartályhajót elengedik, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába.

Irán azonban már a Grace 1 lefoglalása után kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?