Taxistüntetés: Lezárták a tiltakozók Budapest köztpontját

Budapest |

<p>Lezárták az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét hétfő délután, sok taxi keresztbe állt az úttesten - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.&nbsp;&nbsp;Friss: A rendőrség szerint a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el.</p>

A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. 

Gelencsér Zsolt azt mondta: Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta küldöttségüknek, "lelkiekben velük van, egyebet nem tehet".
    
A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen sem, ezért az Uber ellen meghirdetett demonstrációjuk folytatása mellett döntöttek.
    
A szervezők azt közölték, hogy 140 taxis vesz részt a hétfő reggel óta tartó demonstráción.
    
Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - nagy konkurenciát jelent a hagyományos taxiszolgáltatásnak szerte a világban.

 A rendőrség szerint a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el

A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelte: a demonstráció résztvevői jelenlegi magatartásukkal jogsértést követnek el.

A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Taxistüntetés Budapest belvárosában - ÉLŐ

A tüntető taxisok lezárták a Bajcsyt. Élőben jelentkeztünk a helyszínről!

Közzétette: 24.hu – 2016. január 18.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?