Tárgyalások kezdődtek a német nagykoalícióról

Berlin |

<p>Elkezdődtek szerdán Berlinben a szeptemberi parlamenti választáson győztes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) hivatalos tárgyalásai a kormányalakításról. A várhatóan hat hétig tartó folyamatban több mint 300 politikus vesz részt.</p>

A CDU székházában tartott első találkozón a koalíciós tárgyalások szerkezetét és menetrendjét alakították ki. A 75 tagú fő tárgyalócsoport összesen 12 munkacsoportot és négy alcsoportot hozott létre. Ezek dolgozzák ki a nagykoalícióról szóló szerződés egyes fejezeteit. Amennyiben elakad a munka, az adott ügy az úgynevezett irányító csoport elé kerül, amelyet a három párt - a CDU és bajor testvérpártja, a CSU, valamint az SPD - főtitkára vezet. A végső döntést valamennyi kérdésben a pártelnökök hozzák meg közösen.     A fő tárgyalócsoport legközelebb október 30-án ülésezik, akkor értékelik az első hetén elért eredményeket.     A tárgyalások november végéig tarthatnak, majd az SPD tagsága szavazással dönt arról, hogy a párt vezetői aláírhatják-e a koalíciós szerződést. A kormány karácsony előtt alakulhat meg.         A munkacsoportok egy-egy terület - például oktatás, kultúra, környezetvédelem - ügyeiről tárgyalnak. A 17 tagú testületekbe a CDU és az SPD 7-7 főt, a CSU 3 főt delegál. A csoportokat egy konzervatív és egy szociáldemokrata politikus vezeti társelnökként.      A pártok a legtekintélyesebb képviselőiket jelölték a munkacsoportok élére. Az államháztartással és a szövetségi kormányzat és a tartományok pénzügyeivel foglalkozó munkacsoportot például a konzervatívok részéről Wolfgang Schäuble, az ügyvezető kormány CDU-s pénzügyminisztere vezeti, a munkacsoport európai uniós ügyekkel és a bankrendszer szabályozásával foglalkozó alcsoportját pedig az SPD részéről Martin Schulz, az Európai Parlament német szociáldemokrata elnöke irányítja.    A legnagyobb viták várhatóan az SPD fő választási ígéretei, az egységesen kötelező, óránként 8,5 eurós minimálbér és a legmagasabb jövedelmű rétegek adóterhének növelése, valamint a CSU egyik követelése, a külföldi autósokra kivetendő autópálya-használati díj körül lehet.     A koalíciós tárgyalások minden eddiginél nagyobb szabásúak. A több mint 300 szereplőből álló kiterjedt szerkezet főleg az SPD igényeit szolgálja, hiszen minél részletesebben és a minél szélesebb körben beszélik meg a kormányalakítással összefüggő ügyeket, annál nagyobb valószínűséggel lehet elfogadtatni a koalíciós szerződést a 472 ezer fős tagsággal.      A CDU/CSU a második világháború óta eddig kétszer kormányzott az SPD-vel, legutóbb a 2005-2009-es ciklusban. A kormányalakítási tárgyalásokban akkor összesen 32 politikus vett részt. A nagykoalícióról a parlamenti választás napjától számított 65. napon állapodtak meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?