Tagadják, hogy az iPhone nemzetbiztonsági kockázatot jelentene

Sanghaj |

<p>Tagadta az Apple amerikai információs technológiai óriáscég a kínai központi televízióban ellene felhozott vádat, miszerint telefonjainak helyzetmeghatározó- és rögzítő funkciója nemzetbiztonsági kockázatot jelentene Kína számára.</p>

 Az Apple termékei által rögzített, a felhasználók földrajzi helyzetét illető statisztikákat kizárólag a készülékek tárolják, az még magához a vállalathoz sem jut el. Az Apple sosem követte vásárlóinak helyzetét, s a jövőben sem tervez így tenni - fogalmazott a cég a kínai honlapján olvasható internetes közleményében.

A vállalat azt követően kényszerült megvédeni magát, hogy az elmúlt hétvégén a kínai központi televízió, a CCTV nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította az általa gyártott iPhone-okat. Az azokon futó iOS-7-es operációs rendszer egyik beépített alkalmazása, a "gyakran látogatott helyek" - a tulajdonos helyzetét GPS-szel követve - rögzíti azon helyek koordinátáit, ahol gyakran megfordul a készülék gazdája, s azt is tárolja, mikor és milyen gyakorisággal kerül sor a látogatásokra. Amennyiben több száz millió felhasználó adata egy külső fél számára elérhetővé válik, az az egész ország helyzetére rálátást adhat, sőt államtitkokat is felfedhet - figyelmeztetett a televíziónak nyilatkozó szakértő.

Az alkalmazás célja, hogy a felhasználók helyzetének meghatározásához szükséges időt csökkentse, s hogy személyre szabott szolgáltatások nyújtását, így útvonalak meghatározását segítse - hangsúlyozta az Apple. A közlemény a CCTV riportjának második felére is válaszolt, amelyben az az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjait leleplező Edward Snowdent idézte, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy az NSA lehallgatja a kínai vezetőket, s Washington az amerikai technológiai cégek segítségével szerez információkat.

Az Apple sosem dolgozott együtt egyetlen ország kormányzati ügynökségével sem, hogy a készülékekbe lehallgatást segítő "kiskapukat" építsen - szögezte le a vállalat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?