Szudánban beleegyezett a háromnapos humanitárius tűzszünetbe a hadsereggel szemben álló milícia

szudan

Szudánban beleegyezett a 72 órás humanitárius tűzszünetbe a hadsereggel szemben álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) a ramadánt lezáró ünnep idejére, az ENSZ által sürgetett fegyvernyugvás péntek reggel lépett életbe.

Az RSF közleményben hozzátette, a pénteken beköszöntött háromnapos iszlám ünnep, az íd al-fitr idejére szóló tűzszünet során humanitárius folyosókat kell nyitni.

Pénteken – először a harcok kezdete óta – videóüzenetet tett közzé Abdel-Fattáh Burháni, Szudán katonai vezetője, és elmondta: a katonai tanács továbbra is elkötelezett a civil kormányzatba történő átmenet mellett.

Biztosak vagyunk benne, hogy tapasztalatunk, bölcsességünk és erőnk segítségével úrrá leszünk a nehézségen, megőrizzük az állam biztonságát és egységét

– tette hozzá.

Burháni hollétéről továbbra sem tudni.

A Szudáni Orvosok Bizottsága mindazonáltal azt közölte, hogy Kartúmot péntek reggel is tüzérségi támadások érték.

A hét végén kitört harcoknak már több mint 350 áldozata van, helyszíni beszámolók szerint a legsúlyosabb összecsapásokat a fővárosban, Kartúmban, valamint az ország nyugati részén lévő Darfúrban vívták.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és Világélelmezési Programja (WFP) azt közölte, hogy 10 és 20 ezer között van azok száma, akik az ország nyugati, Csáddal határos térségében kerestek menedéket az összecsapások elől.

António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön javasolta a háromnapos tűzszünetet, hogy a harci övezetekben rekedt polgári lakosok orvosi ellátáshoz, élelmiszerhez és más alapvető cikkekhez juthassanak.

Burháni azzal vádolja az RSF vezetőjét, Mohamed Hamdán Daglót, aki a múlt hétig a helyettese volt a két évvel korábbi puccs után megalakított katonai tanácsban, hogy meg akarja kaparintani a hatalmat. A két tábornok 2019-ben még közösen vett rész Omar el-Besír diktátor uralmának megdöntésében. Konfliktusukat a polgári kormányzás visszaállítását célzó, nemzetközileg támogatott tervekkel kapcsolatos nézeteltérések, valamint a milícia reguláris hadseregbe való beolvasztásának terve körüli viták váltották ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?