Szíria - Dzsihadisták ölik egymást egy határ menti szíriai városért

Bejrút/Damaszkusz |

<p>Megrohanták csütörtökön Szíriában az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) radikális milícia fegyveresei az iraki határ menti al-Búkamál városát, amely eddig az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges iszlamista an-Nuszra Front kezén volt.</p>

A határtól mindössze néhány kilométerre fekvő al-Búkamálban hajnal óta folynak a harcok. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központ (OSDH) nevű emigráns csoport értesülései szerint az ILIÁ már több negyedet is elfoglalt. Az iszlamista félkatonai szervezet hadműveletének célja, hogy a közeli határállomást megkaparintva egyesülhessen a szomszédos Irakban tevékenykedő szárnyával.

A szíriai ellenzék fő erejének számító, és az an-Nuszra Fronttal szövetségben álló Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) uralma az iraki határátkelő felett mindeddig töretlen - közölte a szervezet egyik parancsnoka, a csak mozgalmi nevén ismert Abu Haszan az AFP francia hírügynökséggel.

Az OSDH szerint a városkáért folyó harcokban eddig legkevesebb huszonnégy fegyveres halt meg. Az ILIÁ tavaly ősz óta áll hadilábon korábbi szövetségeseivel, az an-Nuszra Fronttal és a Szíriában tevékeny többi fundamentalista csoporttal, amelyekkel addig közös erővel küzdött Bassár el-Aszad elnök kormánycsapatai ellen. A szakadást az iszlamista vezetők közti hatalmi harcok mellett az váltotta ki, hogy az ILIÁ a hatalma alá vont területeken élőkkel brutálisan bánik, és emiatt a lakosság körében egyre többen fordítottak hátat az ellenzéknek. 

Az OSDH korábban arról is hírt adott, hogy az ILIÁ kivégezte egyik tizenhat éves tagját, akit a dzsiahadisták azzal vádoltak, hogy fegyvereket lopott, és információkat továbbított az Aszad-kormánynak. Ezen felül a londoni székhelyű emberi jogi szervezet azt is közölte, hogy egyik aktivistájukat, Hamad az-Záfert halálra kínozták a szíriai titkosszolgálat egyik börtönében. A jogászt tavaly hurcolták el a biztonsági erők fegyveresei.

Mindeközben az ország nyugati része fölött egyre szilárdabb Bassár el-Aszad hatalma. Aszad a minap bejelentette, hogy a katonai hadműveletek még idén befejeződnek. Ezenfelül, magas rangú tisztségviselők megerősítették azon korábbi híreket, amelyek szerint májusban megkezdődnek az elnökválasztás előkészületei.

Aszad csütörtökön a damaszkuszi elnöki palotában köszöntötte a mintegy 700 ezer hívőt számláló szír ortodox keresztény egyház új fejét, II. Ignatius Afrám Karimot, hangsúlyozva a pátriárka nélkülözhetetlen szerepét a szeretet és a testvériség kultúrájának terjesztésében a Szíriát, illetve az egész régiót fenyegető dzsihadista veszéllyel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?