Szíria árnyékában kezdődik a szentpétervári G20-tanácskozás

Szentpétervár |

<p>A Szíria ellen tervezett katonai csapás és a feszültté vált orosz-amerikai viszony árnyékában kezdődik csütörtökön Szentpétervárott a G20-csoport állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója.</p>

A 19 legfejlettebb gazdaságú ország és az Európai Unió vezetői eredetileg elsősorban a világgazdaság helyzetét vitatták volna meg, de a Washington által elkerülhetetlennek tartott katonai akció a tanácskozás előterébe állította a válság rendezésére tett erőfeszítéseket.     A csúcstalálkozó első napjára a Gazdasági növekedés és a globális gazdaság címmel hirdették meg a vitát. A várakozások szerint a pénteki záró nyilatkozat is elsősorban a legfontosabb világgazdasági problémák megoldásának módozatairól szól: egyebek mellett a kilábalásról a pénzügyi válságból, a munkahelyek megőrzéséről és az adóreform szükségességéről.      Vlagyimir Putyin orosz államfő a tanácskozás idején külön megbeszéléseket folytat több állam- és kormányfővel. Csütörtökön a tervek szerint Hszi Csin-ping kínai államfővel, valamint Abe Sindzo japán kormányfővel találkozik, majd az Európai Unió képviseletében Enrico Letta olasz kormányfőt is fogadja.     A G20-as csoport csúcstalálkozóján részt vesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint Barack Obama amerikai elnök, akit John Kerry külügyminiszter nem kísér el Szentpétervárra. Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor szerdán, a szenátus külügyi bizottságában azt mondta, hogy Barack Obama és Vlagyimir Putyin a csúcstalálkozó idején "nyilvánvalóan megvitatják" a vegyi fegyverek Washington szerint bizonyított bevetését.     A szentpétervári G20-as csúcstalálkozó keretében külön tanácskoznak majd a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India Kína és Dél-Afrika) vezetői is.    Oroszország 2012 december 1-jén vette át az elnökséget a szervezetben, és ad otthon a G20-as csoport állam- és kormányfői tanácskozásának a szentpétervári Sztrelnában lévő Konsztantyin palotában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?