Szexrabszolgákat szabadítottak ki

Bejrút |

<p>A libanoni rendőrség kiszabadított 75 szexrabszolgaságra kényszerített nőt - főleg szíriaiakat - egy bűnbanda fogságából - közölte az AFP hírügynökséggel pénteken a biztonsági erők egy meg nem nevezett tagja.</p>

Ez a legjelentősebb szexrabszolga-kereskedő hálózat, amelyet a szíriai háború öt évvel ezelőtti kezdete óta felszámoltak - mondta az illető.

A libanoni belbiztonsági szolgálat közleménye szerint a szóban forgó nőket rendszeresen megerőszakolták, megverték, és vannak arra utaló jelek rajtuk, hogy "megcsonkították". 

A Bejrúttól északra fekvő Libanon-hegy régió rendőrsége "azonosította és letartóztatta olyan személyek egy csoportját, amely az ország legveszélyesebb embercsempész-hálózatát működtette" - olvasható a szolgálat közleményében. Azokat a lakásokat, amelyekben a nőket fogva tartották, tíz férfi és nyolc nő őrizte a bandatagok közül. Ketten szökésben vannak - közölték. Az egyik lakásban találtak egy nyolchónapos csecsemőt is, aki feltehetőleg az egyik szexrabszolgaként tartott nő gyermeke.

A 4,5 millió lakosú Libanonban több mint 1,1 millió szíriai menekült él - ezenfelül 450 ezer palesztin -, vagyis az ország lakosságához képest több menekült él az országban, mint a világ bármely más államában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?