Százezres tömeg Magyar Péter tüntetésén

Magyar Péter tüntetés

Szombaton délután két órakor kezdetét vette Budapesten a Fidesz magyar kormánypárttal szembehelyezkedő Magyar Péter Tisza Pártjának EP-kampányzáró tüntetése.

Galéria

16:35 – Magyar Péter a tüntetésen mondott beszéde végén megköszönte az önkénteseknek az európa parlamenti választás előtti kampányban nyújtott munkájukat. Majd arra bíztatta a megmozdulás résztvevőit, hogy vegyenek részt a voksoláson, terjesszék a Tisza Párt üzeneteit a közösségi médiában. Magyarországon az EP-választással egyszerre tartják az önkormányzati választást is, ezért Magyar a polgármesterjelöltjeik támogatására is felszólította a résztvevőket. A tüntetés végén a tömeg a felszólalókkal együtt énekelte el a Kossuth-nótát, a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt és a Nemzeti dal megzenésített változatát.

16:19 – Magyar Péter a megmozduláson arra utalt, hogy a jövőben közvetlen államfőválasztást szeretnének. Magyarországon jelenleg a parlament választja a köztársasági elnököt. Kijelentette, ők leállítanák a gazdasági bevándorlók betelepítését, de egyebek mellett bérlakásprogramról, az energiahatékonysági beruházások újraindításáról, a kisvállalkozók egyszerűsített adózásáról, a külföldre költözött magyarok hazacsábításáról is beszélt. „Vagyonosodási vizsgálatot indítunk minden politikus ellen” – tette hozzá, és hozzátette a korrupt közszereplők elleni bizonyítékok gyűjtésébe kezdenek. Illetve azoknak a kormányközeli szereplőknek, akik segítik felfedni a mostani rendszerben lévő visszaéléseket részletes büntetlenséget ígérnek. Ugyanakkor arra utalt, a jelenlegi főügyésznek, Polt Péternek távoznia kell a posztjáról.

16:06 – Magyar Péter arra szólította fel a tüntetés résztvevőit, a vasárnapi európai parlamenti választáson szavazzanak a Tisza Pártra. „A holnapi választás tétje, hogy hosszú távon elnyomottak, vagy szabad emberek leszünk-e ebben az országban” – mondta azzal, hogy a kormányoldal a háborúval riogatja az ország polgárait. Majd idézte Orbán Viktor egy 17 évvel ezelőtti beszédét, amelyben a magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy a hatalom megtartása érdekében egyesek a háború, a fizikai veszély fenyegetésének érzetét igyekeznek kelteni. Erre a tömeg az „Orbán takarodj” rigmust kezdte skandálni. Magyar szerint Orbán Viktor kivezetné Magyarországot Európából és arra utalt, a magyar miniszterelnök közel áll az orosz rezsimhez. A Tisza Párt vezetője a mozgalma céljai között megnevezte, hogy felszámolják a magyar kormányközeli oligarcha-rendszert, fejlesszék az egészségügyet és az oktatást. Majd arról beszélt, a Tisza Párt célja, hogy megszüntesse a Fidesz egyeduralmát, leváltsák a jelenlegi kormányt, visszavezessék Magyarországot az európai útra és egy igazságos rendszert hozzanak létre az országban. „Egy olyan rendszert, amely jó mindnkinek” – tette hozzá. „Bevezettjük az eurót és csatlakozunk az európai ügyészséghez (...) Nem bízhatjuk az ország jövőjét egy bűnszervezetre” – jelentette ki.  Többször utalt az Orbán-rendszer, avagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) korrupt és klientelista mivoltára, illetve a közpénzek ellopására. Orbán Viktor barátjára, a gázszerelőből lett multimilliárdos oligarchára, Mészáros Lőrincre utalva úgy fogalmazott, a Kárpátok alatt nincsenek csodalámpások, amelyeket megdörzsölve bárki csodásan meggazdagodhat. A jelenlegi kormányt tette felelőssé azért, hogy a koronavírus-járvány idején nagyon sokan életét vesztették a fertőzésben.

15:42 – Magyar Péter a megmozduláson bírálta a Fidesz-KDNP kormányt. Arról beszélt, a kabinet 2,5 milliárd forintot fordított a médiában való lejáratására. „Köszönjük, sokat segítettek ” – ironizált Magyar. Felidézte, hogy az elmúlt időszakban több tömegmegmozdulást és országjárást is tartottak. „Készen állunk arra, hogy megváltoztassuk a sorsunkat, amit egy rabló, elnyomó hatalom bitorol” – mondta. A tömeg időnként az „Árad a Tisza” és a „Nem félünk” jelszavakat skandálja, de felhangzott a magyar kormánypártot bíráló, „Mocskos Fidesz” rigmus is.

15:35 – Magyar Péter a budapesti Hősök terére összehívott tüntetésen kjelenttette, mozgalma, a Tisza Párt a béke oldalán áll. „Aki a Tisza Pártra szavaz, az a békére szavaz” – mondta a vasárnapi európai parlamenti választásra utalva. Leszögezte, nem támogatják a sorkatonaság bevezetését, ahogy azt sem, hogy háborús övezetbe magyar katonákat küldjenek. Majd arról is beszélt, hogy a jelenlegi magyar kormánnyal ellentétben nem támogatják, hogy Magyarországra harckocsi és lőszergyárat telepítsenek.

14:52 – Nagy Ervin: A politika kifutófiúvá akarta tenni a kultúrát. 

Nagy Ervin Magyar Péternek öltözve lépett a színpadra, így köszöntötte a „honfitársait”. Majd közpénzből hizlalt Facebook-hiénákról, üldözött értelmiségiekről beszélt. Megemlítette, hogy akár még kitüntetést is kaphatna, ha rettegő gyerekek gyűrűjében beszélne a háborúról egy nemzeti giccsparádén – itt feltehetően a Békemenet Vidnyánszky Attila-féle előadására gondolt. De őt másképp nevelték, tartást, férfiasságot, nyakasságot tanult a mentoraitól. Nagy Ervin szerint „a politika kifutófiúvá akarta tenni a kultúrát”, majd fiaskónak nevezte a Most vagy soha! című filmet. Megemlítette, hogy ő is szerepelt kosztümös filmben – Kincsem –, de szerinte arra nem kellett iskolásokat kivezényelni. A Tisza Párt szerinte szorgalmazza a politika is kultúra eltávolodását. Úgy folytatta, „ha majd végre ráébredtünk, hogy egységben az erő, nekiállunk, erőt és energiát nem kímélve”, hogy felújítsák a művelődési házakat, kultúrtereket, megerősítsék a népművelő szakokat. (telex)

A kép felülről

14:07 – Magyar Péter a tüntetés előtt 10 perccel érkezett meg a Hősök terére, ahol a tömeg hangos üdvrivalgással üdvözölte. A megmozdulás előtt óriáskivetítőkön többször is lejátszottak Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök egy évekkel ezelőtti interjújából készült montázst. Ebben a magyar kormányfő arról beszél, hogy egyesek az ellenzék démonizálásával és hazugságok terjesztésével szándékoznak választásokat nyerni.

14:01A budapesti Hősök terére vezető széles sugárúton, az Andrássy úton már szűk órával a megmozdulás előtt jelentős tömeg tartott a tüntetésre. A szervezők minden bizonnyal arra számítanak, hogy a sugárúton is állnak majd a emberek, mivel nagyjából száz méterenként óriási mobildarukra függesztett hangszórókat helyeztek el.

Százezres tömeg Magyar Péter tüntetésén

Korábban:

A magyar főváros egyik legnagyobb közterén, a Hősök terén a nagy meleg ellenére is százezres tömeg gyűlt össze a Tisztelet és Szabadság Pártnak (Tisza Párt) az európai parlamenti választási kampányát lezáró tüntetésén. 

A Tisza mozgalom vezetője, Magyar Péter „a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstráció” megszervezésének szándékával hívta össze a megmozdulást. „Zárjuk együtt méltó módon az európai parlamenti kampányt, olyan átütő erővel, amilyenre a rendszerváltás óta nem volt példa” – olvasható a tüntetés Facebook-oldalán. 

Magyarországon most vasárnap tartják az EP-választást, a tagállam 21 képviselőt küld az európai parlamentbe. A Fidesz, illetve a vele együtt induló KDNP támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint is 50 százalék körül van, a Tisza Pártra pedig 27 százalék szavazna. A harmadik a DK-MSZP-Párbeszéd lista 9 százalékkal. A Fidesz-KDNP 11 legalább mandátumot, a Tisza Párt 6, DK-MSZP-Párbeszéd 2 mandátumot szerezhet, illetve további kisebb pártok is küldhetnek egy-egy képviselőt az uniós parlamentbe. A parlamenti küszöb a magyarországi EP-választás esetében is 5 százalék, csak az ezt elérő pártok szereznek mandátumot. Több kisebb politikai szereplő támogatottsága is ekörül a küszöb körül mozog. 

Magyar Péter azután lépett a nyilvánosság elé és kezdett politikai mozgalmának, majd pártjának építésébe, hogy korábbi felesége, a fideszes Varga Judit igazságügyi miniszter távozni kényszerült posztjáról, mivel egy pedofilsegítőnek nyújtandó elnöki kegyelmi kérelmet terjesztett a köztársasági elnök elé. Az akkori magyar államfő, Novák Katalin aláírta a kegyelmi kérelmet, majd amikor ez nyilvánosságra került, ő és Varga is lemondásra kényszerült.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?