Szaúd-Arábia csapatokat küld az ISIS ellen

<p>Csapatokat és vadászrepülőket küld Szaúd-Arábia a török Incirlik katonai bázisra, hogy ezzel segítse az előrenyomulást Szíriában - írja az <a href="http://mno.hu/kulfold/szaud-arabia-csapatokat-kuld-az-isis-ellen-132860…;

„Szaúd-Arábia kinyilvánította eltökéltségét a Daeshsel (Iszlám Állam) szemben azzal, hogy kész vadászrepülőket és csapatokat is küldeni” – jelentette ki a török külügyminiszter, Mevlut Cavusoglu a Yeni Şafaknak adott szombati nyilatkozatában. A szaúdiak a török katonai bázisra, Incirlikre küldenek csapatokat és vadászgépeket, hogy így segítsék az előrenyomulást Szíriában – olvasható az Independenten. „Minden koalíciós egyeztetés során ragaszkodtunk egy széleskörű, eredményorientált stratégiához a Daesh terrorista szervezettel szembeni harcban. Ha ilyen stratégiánk van, akkor Törökország és Szaúd-Arábia lebonyolíthat egy földi hadműveletet.”

Cavusoglu közlése szerint számokról egyelőre nem egyeztettek, csak arról, hogy küldik a segítséget a szír határ mellé.

Aszad ellen és mellett

Az orosz beavatkozás nem segítheti Aszadot abban, hogy hatalomban maradjon – jelentette ki a szaúdi külügyminiszter, Adel al-Jubeir egy német lapnak adott interjújában. „A jövőnek Bassár el-Aszad nem lesz a része” – tette hozzá.

A szaúdiak együttműködése viszont nehezen fog menni Törökországgal, ha továbbra is terroristaként tartják számon azokat a kurd harcosokat, akik jelentős részt vállaltak az Iszlám Állam elleni harcban. De Törökország és Oroszország között is konfliktusok lehetnek még Cavusoglu szombati nyilatkozatát látva: a külügyminiszter felrótta, hogy az oroszok csak a légicsapások tizenkét százalékában támadták az Iszlám Államot. „Oroszország célja, hogy segítse Aszadot, mindenki tudja ezt. De a kérdés az: ki fogja leállítani Oroszországot ebben?” – tette hozzá. Szaúd-Arábia és Törökország Aszad legnagyobb külföldi ellenségeinek számítanak, emiatt pedig különböző lázadó csapatokat segítettek már a szíriai rezsim elleni harcban.

Egy új világháború?

Az orosz miniszterelnök csütörtökön még arról beszélt, hogy ha Szaúd-Arábia földi csapatokat küld, az egy új világháborúhoz vezethet. „Az amerikaiaknak és arab partnereinknek fontolóra kell venniük, szeretnék-e, ha egy permanens háború robbanna ki” – mondta a Handelsblattnak.

Oroszország szeptemberben, Aszad kérésére avatkozott be, hogy ezzel is támogassa a szír rezsimet. Az orosz vezetés ragaszkodott hozzá, hogy a terroristákat támadja, az ENSZ és nemzetközi szervezetek szerint viszont sokkal inkább a lázadó csapatokra sújtott le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?