<p>Szakértők szerint eddig 500 millió dolláros kára keletkezett a Sony Pictures filmstúdiónak az ellene véghezvitt hackertámadás miatt.</p>
Szakértők szerint eddig 500 millió dollár a Sony stúdió kára
Washington |
Hemanshu Nigam, az SSP Blue tanácsadó cég - az AFP hírügynökség által szombaton idézett - munkatársa szerint a stúdió arról szóló döntése, hogy az Észak-Koreának tulajdonított akció és az azt kísérő fenyegetések nyomán nem mutatja be a The Interview című filmjét, csak jelentősen növelte az amúgy is tetemes anyagi kárt. A vígjáték, amelyben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót a kommunista ország diktátora, Kim Dzsong Un megölésére, 75 millió dollárból készült, megtérülni azonban nem fog, mert a Sony Pictures úgy döntött, egyelőre semmilyen formában nem vetíti. A film körüli botrányok miatt eddig keletkezett és vélhetően még keletkező károk mellett a cégnek költenie kell komputerhálózata helyreállítására és a jogi kiadásokra is, az internetes kalózok ugyanis nyilvánosságra hozták a stúdió bizalmas levelezésének egy részét, ami miatt két korábbi alkalmazott máris keresetet nyújtott be. A Sony Pictures a tekintélyéből is sokat vesztett emiatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.