Szakértő: kevesebbe kerül a szíriai helyzet rendezése, mint a menekültek befogadása

Budapest |

<p>A szíriai helyzet rendezése, majd az azt követő újjáépítés is kevesebb költséggel járna Európának annál, mint amennyit a kontinens jelenleg költ a menekültek befogadására - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.&nbsp;</p>

Hangsúlyozta, hogy jelenleg az Egyesült Államok és Oroszország is a konfliktus megoldására törekszik, így a megoldás kölcsönös kompromisszumok után, feltételezhetően Bassár el-Aszad elnök eltávolításával születik majd meg.

Gyarmati István szerint az európai országoknak addig fontos lenne, hogy egységesítsék menekültpolitikájukat. Ezt a folyamatot segítheti, hogy a napokban több ország is a szigorítás irányába mozdult el, korlátozásokat, visszatoloncolásokat helyezett kilátásba. A törökországi, jordániai és libanoni menekülttáborok fejlesztése mellett ez a migrációs nyomás komoly csökkentését eredményezheti.

A biztonságpolitikai szakértő megjegyezte: Görögország ugyanakkor még mindig nem jeleskedik abban, hogy segítsen gátat szabni a bevándorlók beáramlásának, és ez akár egy "nagy menekülttáborrá alakíthatja" az országot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?