Svájcban betiltják a Hamászt

izraeli-palesztin konfliktus

A Hamász iszlamista palesztin szervezet betiltásáról terjesztett elő törvényjavaslatot szerdán a svájci kormány, követve több más nyugati ország példáját.

Az új törvény értelmében a Hamászt és „fedő-, illetve utódszervezeteit”, valamint a nevében fellépő szervezeteket és csoportokat is kitiltják az országból, a Hamász propagandáját terjesztő személyeket pedig bíróság elé állítják – közölte szerdán a berni kormány.

Az intézkedéssel megtiltják az alpesi országba történő belépést, és megkönnyítik a kitoloncolást, célja pedig a Hamász megbüntetése az Izrael elleni október 7-i terrortámadás miatt, illetve annak megelőzése, hogy az iszlamista mozgalom menedékként használja Svájcot, vagy támadásokat kövessen el a területén – közölték.

Az új törvény segíti majd a terroristák pénzelése elleni harcot is, lehetővé téve a svájci pénzmosás elleni hatóságok számára, hogy alaposabb információcserét folytassanak a hasonló külföldi szervekkel – közölte a kormány.

A törvény hatálya a parlament elé terjesztett javaslat szerint egyelőre öt év lesz.

Az október 7-i terrortámadás során két svájci állampolgár is meghalt.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet már korábban betiltották Svájcban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?