Súlyos ivóvízhiányra figyelmeztet az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete Gázában

izraeli-palesztin konfliktus

Súlyos ivóvízhiányra figyelmeztetett szerdán az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA) a Gázai övezetben tekintettel a víztisztító üzemek működtetéséhez szükséges üzemanyag hiányára.

„A nap végéig a gázai övezeti lakosság mintegy 70 százaléka nem fog tudni hozzájutni tiszta vízhez” – jelentette ki Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa. Leálltak az olyan közszolgáltatásokat nyújtó létesítmények, mint a sótalanító és víztisztító üzemek – tette hozzá.

Lazzarini egyben említést tett az Izrael által engedélyezett, Gázai övezetnek szánt – mintegy 23 ezer literes – üzemanyagszállítmányról is. Hangsúlyozta, hogy ezt csak az ENSZ teherautóinak üzemeltetésére fogják fordítani, s nem egyéb célokra, mint például a víztisztító üzemek működtetésére.

A radikális iszlamista Hamász október 7-i terrortámadására adott izraeli válaszcsapások kezdete óta a hozzávetőleg 2,3 milliós Gázai övezet csaknem 1,6 millió lakója volt kénytelen elmenekülni otthonából. A terrortámadás után Izrael bejelentette az övezet teljes blokádját, és egyáltalán nem engedett be üzemanyagot az övezetbe arra hivatkozva, hogy a Hamász katonai célokra használhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?