Súlyos áldozatai vannak a szaúdi vezetésű arab koalíció légitámadásának

Szanaa |

<p>Tizenöt ember meghalt a szaúdi vezetésű arab koalíció légitámadásaiban szombaton Jemen több pontján - közölte a húszi felkelők irányítása alatt álló Szaba helyi hírügynökség.</p>

A beszámoló szerint a halottak között öt nő és két gyermek is volt az észak-jemeni Szaada, valamint a keleti Márib tartományban.  A szaúdi vezetésű arab koalíció légi ereje március 26. óta támadja a húszi felkelők és a velük szövetséges katonák állásait, hogy helyreállítsák Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök hatalmát az országban.  A jemeni konfliktusban érintett felek között egyébként a hét elején kezdődtek meg a tárgyalások az ENSZ támogatásával, a harcok azonban közben is folytatódtak. Jemenben a síita lázadók a külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök erői ellen harcolnak. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorítására nyolc arab ország támogatásával indított légi hadműveletet. A polgárháború és az arab koalíció csaknem három hónapja tartó beavatkozásának következtében emberek ezrei haltak meg, váltak menekültté saját hazájukban vagy nélkülöznek folyamatosan.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?