Strauss-Kahn - a New York-i szállodai szobalány Strauss-Kahnban azonosította támadóját

Washington |

<p>A New York-i Sofitel szálloda szobalánya, aki nemi erőszak kísérletével vádolta meg Dominique Strauss-Kahnt, vasárnap a rendőrségen a támadójaként azonosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatóját.</p>

A szállodai alkalmazott egy több személyből álló sorban ismerte fel Dominique Strauss-Kahnt. A 62 éves közgazdászprofesszort, akit a New York-i rendőrség előző nap az Air France repülőgépéről szállított le, az ügyvédjei szerint ártatlannak vallja magát. A rendőrség korábbi közlése szerint az IMF vezérigazgatója az előállítása során nem tanúsított ellenállást, de nem volt hajlandó vallomást tenni.
A rendőrség szexuális bűncselekménnyel, nemi erőszak kísérletével és törvénytelen fogva tartással vádolja az IMF vezetőjét. Strauss-Kahnt bűnössége esetén az első két vádpont mindegyikéért, külön-külön 15-től 20 évig, a harmadikért pedig 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A valutaalap vezetőjét nem illeti meg diplomáciai mentesség.
Dominique Strauss-Kahn hétfőn jelenik meg először a bíróság előtt, amikor a vele szemben emelt vádakban az előzetes bejelentés szerint ártatlannak fogja vallania magát. A bíró ekkor dönt arról is, hogy mekkora óvadék ellenében védekezhet szabadlábon.    
Ügyvédjei "lendületes" védekezést ígértek az ellene felhozott vádak ellen. Elmondásuk szerint az IMF-vezér úgy döntött: önként vállalja, hogy a testét a szállodai incidens közben elszenvedett esetleges sérülések után kutatva vizsgálatnak vessék alá. Az IMF vezérigazgatóját vasárnap éjjel megbilincselve szállították el a harlemi rendőrségről, hogy elvégezzék a bűnügyi orvos-szakértői vizsgálatot.
Az IMF-ben az ügy miatt a szervezet második emberét, John Lipskyt nevezték ki ügyvezető vezérigazgatóvá, s a valutaalap háza táján elterjedt, hogy Strauss-Kahn az ellen felhozott vádak súlya miatt hamarosan lemond. Az előzetes várakozásokkal ellentétben azonban elmaradt a kormányzótanács vasárnapra meghirdetett, nem hivatalos ülése, amit a jelenlegi elképzelés szerin hétfőn tartanak majd meg.
A valutaalapnál kialakult hatalmi vákuummal párhuzamosan a botrányos bűnügy megkérdőjelezte Strauss-Kahn alkalmasságát arra is, hogy jelöltesse magát a jövő áprilisi elnökválasztásokra, amelyeket a közvélemény-kutatásoknak az incidens előtti állása szerint fölényesen megnyerne a hivatalban lévő Nicolas Sarkozyvel szemben.
Strauss-Kahn 2008-ban kénytelen volt bocsánatot kérni, amiért az IMF-ben viszonyt folytatott egy magyar beosztottjával. Az akkori botrány után azonban a vezérigazgató megtarthatta állását, mert a kapcsolat a közgazdásznő beleegyezésével történt. Noha azóta az IMF-nél a francia vezér újabb nőügyeiről terjedtek el pletykák, a felesége, a vele Washingtonban együtt élő Anne Sinclair közleményt adott ki, amely szerint "egy másodpercig sem hitte el" a férje ellen felhozott vádakat.   
Az IMF-vezér egyik ügyvédje az a Benjamin Brafman, aki Michael Jacksont, a "pop királyát" védte a gyerekmolesztálási ügyében, de több más bajba jutott hírességet is az ügyfelei között tudhat.
A New York-i helyszínelők a szállodában DNS-mintákat vettek. Az IMF-vezért nemi erőszakkal vádoló 32 éves szobalányt - akinek nevét nem hozták nyilvánosságra - könnyebb sérülésekkel látták el a kórházban. A hotel vezetése szerint a nő három éve áll a Sofitel alkalmazásában és mind a munkáját, mind a magatartását "tökéletesen kielégítőnek" minősítette.
Az IMF-vezér letartóztatása nyomán az euró árfolyama a távol-keleti tőzsdéken a dollárral szemben 6, a jennel szemben pedig 4 heti mélypontra zuhant.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?