Stoltenberg: Zelenszkij részt vesz a júliusi NATO-csúcson

zelenszkij k

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken.

Jens Stoltenberg a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton az Ukrajna önvédelmét támogató országok képviselőinek tanácskozása előtt tett nyilatkozatában ismertette, hogy előző napi kijevi látogatásán meghívta Volodomir Zelenszkijt a júliusi NATO-csúcsra, és az ukrán elnök el is fogadta a meghívást.

Hangsúlyozta: a szövetség valamennyi tagja „beleegyezett, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz”. Azonban egyelőre arra kell törekedni, hogy Ukrajna érvényesíthesse az önvédelemhez fűződő jogát az orosz támadás elleni védekezésben.

Mint mondta, a vilniusi csúcstalálkozón a szövetség tagjainak meg kell erősíteniük elkötelezettségüket az iránt, hogy „ameddig csak szükséges, jelentős katonai támogatással segítik Ukrajnát” annak érdekében, hogy megmaradjon szuverén, független európai nemzetként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?