Stoltenberg: Ukrajna csatlakozni fog a NATO-hoz, amikor az ehhez szükséges feltételek teljesülnek

Jens Stoltenberg

A biztonság nem csupán regionális, hanem globális ügy, ezért kiemelten fontos, hogy a NATO és a vele együttműködő partnerországok közösen lépjenek fel a globális kihívások ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Vilniusban azt követően, hogy befejeződött a NATO kétnapos csúcstalálkozója, amelynek fő témája Oroszország Ukrajna elleni háborúja volt.

A találkozó a NATO-tagországok és Ukrajna kormányfői találkozójával ért véget, előtte pedig a szövetség tagországainak állam-, illetve kormányfői Japán, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália és az Európai Unió vezetőivel folytattak eszmecserét.

A záró sajtótájékoztatón Stoltenberg a szövetség előtt álló egyik legfontosabb feladatnak annak elősegítését mondta, hogy az ukrajnai háború véget érjen. Ehhez szükség van arra, hogy Kijev megkapja a védekezéshez szükséges nemzetközi támogatást – szögezte le.

A csúcstalálkozón a világ legfejlettebb iparú országainak csoportja (G7) közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy egy nemzetközi keretterv révén lehetővé teszik Ukrajna hosszú távú védelmi támogatását két- és többoldalú megállapodások alapján. A nyilatkozat szerint technikai és anyagi segítségről egyaránt szó van, amely a fejlett katonai felszerelésektől, a kiképzésen és a hírszerzési együttműködésen át az internetes támadások elleni védekezésig terjed.

Andrzej Duda lengyel államfő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Vilniusban döntések „egész sora” született, amely Ukrajnát közelebb viszi a NATO-hoz. Joe Biden amerikai elnök pedig azt mondta, hogy „bátorságból Ukrajna példát mutatott az egész világnak”.

Stoltenberg kiemelte, hogy a csúcstalálkozón megerősítették: Ukrajna csatlakozni fog a NATO-hoz, amikor az ehhez szükséges feltételek teljesülnek.

Hangoztatta: a NATO együttműködő partnereivel szerdán folytatott találkozók különösen fontosak voltak, hiszen a legsúlyosabb nemzetközi kihívásokkal valamennyiüknek szembe kell nézniük.

Megemlítette, hogy ebben több területen Kína is részt vesz.

Kérdésre válaszolva Stoltenberg elmondta még: továbbra is asztalon van az a lehetőség, hogy a NATO irodát nyit Tokióban. Emmanuel Macron francia elnök mindazonáltal ebben a témában úgy nyilatkozott, hogy a szövetség számára fontosabb a szoros együttműködés Japánnal, mint a fizikai jelenlét ott.

Beszélt Stoltenberg arról, hogy a védelmi kiadások megfelelő szintje is a biztonsági garanciák közé tartozik. Ezért is szükséges, hogy minden NATO-tagország teljesítse a GDP-arányosan két százalékos minimális célkitűzést e kiadások terén – emelte ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?