Stoltenberg: Oroszország örökre elvesztette Ukrajnát

stoltenberg k

Oroszország a háború következtében örökre elvesztette Ukrajnát, és a tavaly február óta tartó hatalmas katonai erőfeszítések ellenére sem lesz képes elérni háborús céljait – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a dpa hírügynökségnek karácsony előtt adott interjújában.

A főtitkár hozzáfűzte: az orosz katonai inváziónak az volt a célja, hogy Ukrajnát megakadályozza a közeledésben a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. „Ukrajna azonban most közelebb van a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, mint valaha” – mondta Stoltenberg, megjegyezve, hogy ez „nagy stratégiai vereség Oroszország számára”.

„Putyin elnök örökre elvesztette Ukrajnát” – hangsúlyozta Stoltenberg arra utalva, hogy Oroszország évtizedekig befolyási övezetébe tartozóként tekintett Ukrajnára.

A volt norvég miniszterelnök az interjúban arról is beszélt: biztos benne, hogy Ukrajna végül eléri célját, és csatlakozik a NATO-hoz.

Stoltenberg arra is rámutatott, hogy Oroszország rendkívül magas árat fizet a háborúért.

Oroszországnak több száz repülőgép és harckocsik ezrei mellett mintegy 300 ezer fős vesztesége van – sorolta. „A gazdaságuk gyengébb. Politikailag elszigeteltebbekké váltak” – fűzte hozzá.

A NATO-főtitkár ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nem lehet a háború gyors befejezésével számolni, mint mondta: nincs jele, hogy Putyin változtatna az irányvonalán, még a márciusban várható újraválasztása után sem.

Ukrajna közben „demonstrálta, hogy képes megvédeni magát, és képes visszavágni, különösen, ha fegyvereket kap Németországtól és számos más NATO-szövetségestől” – szögezte le Stoltenberg az interjúban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?