Külföld

Stoltenberg: a terrorizmus elleni küzdelem folytatódik

A terrorizmus elleni fellépés folytatódik, a NATO pedig továbbra is ki fogja venni a részét ebből a küzdelemből - jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára szombaton, a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások 20. évfordulója alkalmából a szövetség brüsszeli székházában tartott megemlékezésen.
MTI

2021. szeptember 11. 17:45

Jens Stoltenberg
Jens Stoltenberg, NATO főtitkár - TASR-felvétel

Jens Stoltenberg hangsúlyozta, le kell vonni az afganisztáni kivonulás tanulságait, mert bár a nemzetközi koalíció húsz éves jelenléte alatt egyetlen terrortámadást sem intéztek az ország területétől a szövetséges országok ellen, az elmúlt hetek fejleményei drámai fordulatot hoztak az afgán emberek számára.

Az új afgán vezetéstől számon kell kérni kötelezettségvállalásait a terrorizmus elleni fellépésre, az emberi jogok biztosítására, és arra vonatkozóan, hogy a magukat veszélyben érzők elhagyhassák az országot - jelentette ki.

"Húsz évvel ezelőtt a szövetségesek összefogtak a szolidaritás jegyében. Jelenleg, amikor még veszélyesebb világgal kell szembenézniük, Észak-Amerikának és Európának továbbra is egyesítenie kell erejét a NATO keretein belül a közös biztonság szavatolására" - fogalmazott.

A terrorizmus elleni, a globális koalíció keretében végzett közös fellépésnek folytatódnia kell Irak és Szíria területén, valamint segítséget kell nyújtani minden szövetséges országnak a biztonságukat szavatoló erőfeszítéseikhez - tette hozzá a főtitkár.

Douglas D. Jones, az Egyesült Államok NATO mellé rendelt illetékes ügyvivője, miután koszorút helyezett el a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak a helyszínen elhelyezett maradványainál, beszédében hangsúlyozta: az emlékhely az elhunytakra való emlékezés mellett a katonai szövetség erejét és ellenállóképességét szimbolizálja.

A húsz évvel ezelőtti terrortámadást követően az európai szövetségesek Amerika mellé álltak, ahogy Amerika is segítője volt Európának az elmúlt száz év során. A terrortámadást követően a világ azonban a korábbinál bonyolultabbá vált, s ebben a helyzetben az összefogásnak még fontosabb szerepe lett - hangsúlyozta.

A globális koalíció afganisztáni jelenlétével kapcsolatban Douglas D. Jones azt mondta, a szövetségesek célja az volt, hogy az ország ne lehessen többé a terroristák biztos menedéke. Az Egyesült Államok a NATO-val közösen folytatja a terrorizmus elleni küzdelmet, ahogy nem hagy fel azon törekvésével sem, hogy Afganisztán kiegyensúlyozott országgá váljon - tette hozzá.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 terroristája 2001. szeptember 11-én eltérített négy kereskedelmi repülőgépet az Egyesült Államok területén. Kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba vezettek, egy repülőgép a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott. A negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat), az utasok ellenállása miatt lezuhant a pennsylvaniai Shanksville-nél. A történelem legvéresebb merényletsorozatában csaknem háromezren vesztették életüket.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus – Ötezer felett az új fertőzöttek száma, 67-en elhunytak

teszt

A WHO szerint „nagy kockázatot” jelent az új variáns

Michal Šipoš

Előfordulhat, hogy az omikron miatt lezárjuk a határokat – mondta Michal Šípoš

omikron dél-afrika

WHO: Még nyitva maradhatnak az országhatárok!

omikron

Az omikron variáns HIV-fertőzött betegeknél alakulhatott ki

pixabay

Ez a 2021-es év szava a  Merriam-Webster cég szerint…

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.