Srebrenicáról Hágában

Hága. A Nemzetközi Törvényszéken tegnap a srebrenicai vérengzések egyik résztvevőjének a meghallgatásával folytatódott Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök perének tárgyalása.

Hága. A Nemzetközi Törvényszéken tegnap a srebrenicai vérengzések egyik résztvevőjének a meghallgatásával folytatódott Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök perének tárgyalása. A horvát nemzetiségű Drazen Erdemovic a boszniai szerb erők katonájaként 1995 nyarán Srebrenica közelében egységével együtt részt vett több száz boszniai muzulmán kivégzésében. Ezért a hágai törvényszék még 1998-ban ötéves börtönbüntetést szabott ki rá, amelyet le is töltött. Erdemovic ahhoz a kisebbséghez tartozik, amelynek tagjai elismerték felelősségüket, és bűnösnek vallották magukat. A srebrenicai vérengzésekről is ezért volt hajlandó tanúskodni. Milosevics tavaly február 12-én kezdődött pere a nyári szünet után folytatódott. A politikust háborús és emberiesség elleni bűnökkel, valamint – a boszniai háborúval összefüggésben – népirtással vádolja a törvényszék. Ha bűnösnek találja, életfogytiglani börtönre ítélheti. A vád szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyulhat a tárgyalás tegnap kezdődött szakasza, mert ebben kerülnek sorra a Milosevics ellen felhozott legsúlyosabb vádak. A törvényszék szeretné korlátozni a per időtartamát, ezért kérte a vád képviselőit, hogy az év végéig fejezzék be álláspontjuk és bizonyítékaik előterjesztését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?