Soros: a menekültprobléma Európa közös gondja

Soros György
Budapest |

A kormány nem a köz javát, csak saját hatalmi és anyagi érdekeit tartja szem előtt. A "Soros-terv" elleni propagandakampány kudarcot vallott - olvasható a Soros György által publikált cikkben pénteken a Népszavában.

A milliárdos üzletember a Népszavához eljuttatott cikkében reagált a kormány ellene folyó kampányának fejleményeire, és ebben azt írta, a kormány szerint a nemzetinek nevezett konzultáció soha nem látott sikert aratott, amelynek során 2 332 755 embert küldte vissza válaszát. 
"A magyar nép bizonyára megtalálja majd a módját annak, hogy ellenőrizze a hivatalosan bejelentett számok pontosságát" - fűzte hozzá, hozzátéve, még ezek az "inflált számok" is azt bizonyítják, hogy a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal.


Soros György szerint hét állítást tett közzé az ő nevéhez kötött állítólagos tervből, amelyek egy részét szándékosan félrevezető módon, szövegkörnyezetét meghamisítva közölték vagy olyan kijelentéseket tulajdonítottak neki, amelyeket sosem tett, és amelyek sehol nem lelhetők fel. 


A kampány nyilvánvaló célja, hogy a kormány gyűlöletet gerjesztve terelje el a magyar nép figyelmét azokról a kudarcokról, amelyek például az oktatás és az egészségügy területén sújtják Magyarországot, ahol a rákbetegek halálozási aránya az egyik legmagasabb az egész világon - hangsúlyozta.


"A kormány azt szeretné elhitetni önökkel, hogy én a magyar nép ellensége vagyok. Semmi sem áll távolabb ettől a hamis állítástól" - hangsúlyozta, rámutatva, az első filantróp alapítványát 1984-ben Magyarországon hozta létre, amikor az ország még szovjet uralom alatt állt. Az elmúlt évtizedek során, több mint 400 millió dollárt fordított szülőhazája fejlesztésére és támogatására. 
Az 1990-es években, amikor a magyar nép nagy nehézségek és áldozatok közepette küszködött a kommunizmusból a piacgazdaságba való átmenettel, alapítványa ingyen tejhez segítette a budapesti és vidéki iskolás gyerekeket, ultrahang- és röntgenberendezésekhez a kórházakat. Több mint 3200 magyar kapott ebben az időben tudományos ösztöndíjat az alapítványtól, közülük többen, az 1990-es évek legelején, Budapesten alapított Közép-európai Egyetemen (CEU) végezték posztgraduális tanulmányaikat.
Jelenleg a CEU-t a világ 100 legjobb társadalomtudományi egyeteme között tartják számon, ami egy fiatal intézménytől jelentős eredmény - fűzte hozzá.


Soros György úgy folytatta, a propagandakampány másik eleme a nyílt társadalom értelmének, jelentésének szándékos kiforgatása volt.
A "nyílt társadalom" nem nyitott határokat és tömeges bevándorlást jelent, azzal a kormány által elhitetni akart állítólagos céllal, hogy ez megsemmisítse a magyar és európai keresztény identitást - írta.


Ezzel szemben, szigorú, közös, európai határvédelmet javasolt, hiszen az egyes országok - közös cselekvés nélkül - csak más tagállamok kárára szigetelhetik el időlegesen magukat a menekülők elől. A nyílt társadalom azon a feltevésen alapul, hogy egyikünknek sincsen kulcsa a biztos igazsághoz, és a békés egymás mellett élés érdekében, tiszteletben kell tartani mások, embertársaink, beleértve a kisebbségek véleményét - közölte Soros György.


A nyílt társadalom - ahogyan Marxot kritizálva a filozófus, Karl Popper megfogalmazta - mindenekelőtt a kritikus gondolkozáson, és a közérdeket érintő kérdések aktív társadalmi vitáján alapszik. Ezért is támogat alapítványa - többek között az Európai Unióval közösen - olyan, az állampolgári jogokat védő szervezeteket, mint amilyen a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Magyar Helsinki Bizottság, amelyek védik és előmozdítják azokat az európai értékeket és elveket, amelyekért az Európai Unió létrejött, és amiért Magyarország 2004-ben csatlakozott a közösséghez.


A milliárdos cáfolta a kormány azon állítását is, miszerint befolyást gyakorolna Brüsszelre, és ezt a befolyást arra igyekszik használni, hogy rákényszerítse "gonosz" tervét az Unió tagállamaira.


"Az állítás lebecsülése a magyar népnek, hiszen képtelensége minden józanul gondolkodó ember számára belátható: az unió fontos kérdéseiről, így a migrációs válság kezeléséről is az EU tagállamai döntenek, beleértve Magyarországot" - írta.
Hozzátette, azért nyilvánul meg fontos közéleti kérdésekben, azért közölt több írást is a migrációs válságról, mert úgy érzi, vannak másokkal is megosztható elképzelései arról, miképpen kellene a világ gazdagabb részének kezelnie, talán megoldania a súlyos bevándorlási válságot.
Meggyőződése, hogy a menekültek elhelyezése csak önkéntes alapon történhet, hiszen a tagállamokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy olyan menekülteket fogadjanak be, akiket nem akarnak, és a menekülő embereket sem lehet kényszeríteni, hogy olyan országban telepedjenek le, amely nem szívesen, nem jó szándékkal fogadja őket.


Azok a tagállamok, amelyek nem tudnak vagy nem kívánnak menekülteket befogadni, többféle más módon is hozzájárulhatnak a probléma megoldásához. A menekültprobléma azonban nem az egyes országok, hanem Európa közös gondja, amelyre közös, európai megoldást kell találni - szögezte le Soros György.


Ezeket, az európai közös érdekeket szem előtt tartó javaslatait, torzította el szándékosan a magyar kormány, és tárta "Soros-tervként", félrevezető módon, a magyar nép elé - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?