Sok holttestet találtak a romok alatt, folytatódik a mentés

Iszlámábád |

<p>Tovább emelkedett a pakisztáni földrengés áldozatainak száma, mivel a mentőegységek sok holttestre bukkantak az összedőlt házak romjai alatt.</p>

A heves, 7,8-as erősségű földrengés - amely leginkább az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta - a szerda reggeli hivatalos közlések szerint több mint 200 emberéletet követelt, a sérültek száma meghaladja a 370-et, és több száz ház összeomlott.    A legnehezebb helyzetben lévő körzet, Avaran egy illetékese beszámolt arról, hogy már az áldozatok eltemetését is megkezdték.    A keddi katasztrófa gyéren lakott, hegyvidéki területen történt, ahol nincsenek ipari létesítmények.     Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint a földrengés epicentruma Dalbandin településtől 145 kilométerrel délkeletre volt, félúton India és Irán között, fészke pedig mintegy 15 kilométer mélyen. Az erős földmozgást Dél-Ázsia szerte érezni lehetett, hatására a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek, az Arab-tenger partvidékénél pedig egy kis sziget kiemelkedett a tengerből.    Az érintett területeken helikopterek bevonásával zajlik a mentés, amelyben több száz katona is részt vesz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?