Legkevesebb 29 civil, köztük kilenc gyerek vesztette életét vasárnap a szíriai kormányerők és ellenzéki fegyveresek összecsapásaiban a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Sok civil áldozata van a Damaszkuszhoz közeli harcoknak
A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező emigráns szervezet úgy tudja, a damaszkuszi rezsim a napokban fokozta támadásait az ellenzéki csoportok, köztük az iszlamista erők által ellenőrzött előváros ellen. Az OSDH szerint erősen ágyúzták Kelet-Gútát és légicsapásokat is mértek a 2013 óta Bassár el-Aszad szíriai elnök erői által ostromlott előváros térsége ellen, ahol mintegy 400 ezer ember él. A legsúlyosabb civil veszteségek az iszlamisták uralta Haraszta településen voltak, ahol 18 polgári személy halt meg.
Idlíb tartomány mellett ez az egyik utolsó régió, ami még ellenzékiek kezén van. Kelet-Gútában az utóbbi hónapokban súlyos humanitárius helyzet alakult ki a kormányerők ostromzára miatt, a Vöröskereszt közbenjárására több tucatnyi sebesültet és családtagjait sikerült kimenteni a Damaszkuszba irányuló egészségügyi evakuáció keretében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.