Seehofer átgondolná a Merkellel való együttműködést

Berlin |

<p>Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője vitára bocsátotta pártjának vezetőségében azt a kérdést, hogy változtassanak-e a német szövetségi parlamentben hagyományos CDU/CSU frakcióegyüttműködésen - szivárgott ki a vezetőség hétfői müncheni üléséről.</p>

A bajor kormányfő a névtelenül idézett résztvevők szerint egyelőre nyitva hagyná azt a kérdést, hogy a vasárnapi választások nyomán megalakuló új parlamentben is folytatódjon-e a frakciószövetség az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU). A párton belüli vitát követően pedig szavazáson döntenének arról, hogy milyen legyen a jövőbeni együttműködés a két képviselőcsoport között. 

Maga Seehofer a dpa német hírügynökség értesülése szerint a müncheni vezetőségi ülést követően úgy nyilatkozott, hogy egyelőre fenn kívánja tartani a frakciószövetséget, mert jelenleg "nem az lenne a helyes út", hogy felmondják. Hozzátette, hogy a kérdésről a teljes vezetőségnek kell döntést hoznia.

A vasárnapi választásokat a szavazatok 33 százalékának megszerzésével a CDU/CSU megnyerte, de támogatottsága 8,6 százalékpontot visszaesett a 2013-ban elért 41,5 százalékhoz képest, és ennél gyengébben csak 1949-ben szerepelt, amikor 31 százalékot szerzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?