Schmitt-ügy - 19 embert állítottak elő budapesti hidakról

Budapest |

<p>Tizenkilenc embert állított elő pénteken a rendőrség közlekedési szabálysértés és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI megkeresésére.</p>

A szombati tájékoztatás szerint a Lánchídról 13, míg a Szabadság hídról hat embert állítottak elő az V., illetve a IX. kerületi rendőrkapitányságra.

A BRFK közölte azt is, hogy a rendőri intézkedéseket a parancsnoki kivizsgálás törvényesnek, szakszerűnek és jogszerűnek ítélte meg.

A Lánchídon a Jobbik, míg a Szabadság hídon az LMP aktivistái próbálták akadályozni a forgalmat, hogy így követeljék Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását.

A Jobbik valamivel 21 óra után tájékoztatta az MTI-t arról, hogy főként egyetemistákból és főiskolásokból álló ifjúsági tagozata "Schmitt Pál botrányos magyarázkodása" ellen tiltakozva és lemondását követelve ülősztrájkot tartott a Lánchídon.

Az LMP sajtóosztálya az MTI megkeresésére azt közölte: tizenegy ember, köztük LMP-aktivisták próbálták akadályozni a forgalmat a Szabadság hídon.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?